„Soha nem fogunk engedni annak a csábításnak, hogy ellenfeleinket ne partnereknek, hanem kiiktatandó ellenségnek tekintsük” – mondta egy 25 évvel korábbi tévéinterjújában. Egy 1992-es nyilvános tévévitára bukkanva, amelyben az MDF és a Fidesz frakcióvezetője vitázott, olyan állításokkal lehet szembesülni, amelyekkel a jelenlegi Orbán Viktor egy kicsit sem értene egyet. Az akkori Orbán Viktor azt mondta, hogy a hitoktatásnak a plébánián, és nem az iskolában van a helye. Mint tudjuk, ma Orbánnak nincs ellenére az egyházak terjeszkedése az oktatási intézmények átvételével. Orbán korábban Csurka Istvántól is elhatárolta magát, aki túl radikálisnak számított, ma pedig Fidesz-körökben egyre népszerűbb hivatkozási alap. Orbán azt is határozottan állította, hogy egyik párttal sem kizárt a koalíciókötés, leszámítva a Torgyán-féle Kisgazda Pártot. Mint tudjuk, ez sem így valósult meg. Arról is beszélt, hogy egy kormány népszerűségét egyáltalán nem segíti elő az, ha megvédi alkalmatlan...
Orbán Viktor ismét meghazudtolta egy korábbi kijelentését
Forrás:
tenytar.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
-A patkánynál van féknyom.
Új hozzászólás