Szerinte össze kellene fogni az új ellenzéki pártoknak, mert nem Orbánt, hanem az apátiát kell legyőzni Magyarországon. A Graphisoft alapítója, Bojár Gábor már adományozott egymillió forintot a Momentum Mozgalomnak (magánszemélyek ezt megtehetik Magyarországon), és többet is adna, ha az új pártok összefognának, mondta el a Magyar Narancsnak adott interjújában. Bojár szerint nem Orbán Viktort, hanem az apátiát kell Magyarországon legyőzni, és erre leginkább az új pártoknak (LMP, Együtt, Párbeszéd, Momentum Mozgalom, Új Kezdet, Kétfarkú Kutya Párt) van lehetőségük, ha és amennyiben összefognak. „Egy ilyen felállás nem azért tudna működni, mert az egyenként 1–3 százaléknyi támogatottságok összeadódnának. Hanem azért, mert akkor a választók látnák, hogy ezek a pártok, amelyek tisztességesek és nem vettek részt a nagy lopásokban, képesek együttműködni. Ennek pedig olyan mozgósító ereje lenne, ami a koordinált indulással akár többséget is hozhatna a választásokon.”

(Forrás: 444.hu, karma1 által)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ez is egy fontos szempont, amit nem lehet figyelmen kivul hagyni. Bar ezekben a kis partokban is vannak olyanok, akik erosen hozzajarultak ahhoz, hogy az orszag idaig jusson. (pl. fodor gabor szdsz-fidesz ex)...
A Momentumbol meg lehetne valami, de ok viszont deklaraltan nem a 2018-as valasztason akarjak levaltani orbant (Pedig kesobb mar nem lehet, ezt nekik is tudomasul kene venniuk).
Szendro Jozsi bacsi sztorija a pocsek rendezovel:
- Jozsi bacsi, hogy tetszett a tegnapi bemutatonk?
- Fos...
- Es ha osszeall?
- Akko' meg lehet szar...(by Hofi)

Kb ennyit jelentene az o osszeallasuk...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
a helység kalapácsa
De kiket pénzelne?
Mit művel az ellenzék?

Ne tévedjünk, ezeknek (az ellenzéki politikusoknak) ez a munkája, a hivatása, ebből élnek, ebből vesznek tejet, kenyeret.
Most akkor gondolj arra, hogy mi lenne, ha te is ugyanolyan szarul végeznéd a munkádat, mint ezek.
Munkavállalóként a másodperc tört része alatt kirúgnának.
Munkaadóként a másodperc tört része alatt tönkremenne a vállalkozásod.

Mit művel a kormánypárt ebben az országban?
Mit művel az ellenzék ebben az országban?
Olyan, hogy magyar politikai kultúra, olyan nincs!
Gondol egyet a paraszt (tanult vagy tanulatlan - mindegy), és aztat mondja magában (igen, szokik magában beszélni): Egy életem, egy halálom, de holnaptú politikus leszek, oszt jónapot.
A magyar politikusok meghatározása: "Béna seggfejek gyülevész bandája."

Mindenki csak pofázik, meg érvel, meg ellenérvel, meg megy a tanácskozás ezerrel.
És hová jutottunk?
Már csak Bulgáriát, meg Albániát előzzük meg.
Eddig senkitől nem láttam, hogy szégyenkezne e miatt, ezért úgy döntöttem, hogy én szégyellem magam helyettük.

Magyarország Tanácsköztársaság.
Az a sok egymásnak adott tanács...
quadrocopter
Összefogni soha nem késő, de a sikeres összefogás annál meglepőbb lehet!
bencemacska
@nemkati: ma, 12:36
Irigylem az optimizmusod!!!
csipetke
Juuujjj!Akkor most Bojáros plakátok is lesznek?...és mostmár nemcsak Sorosozunk,hanem Bojározunk is? Végülis,aszongyák,a változatosság gyönyörködtet...:)
Borsodi
Ideje már eltakarítani a szemetet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél