Már péntektől megnehezül a közlekedés Budapest számos pontján az október 23-ai ünnepségek miatt, több helyen tilos lesz a hét utolsó munkanapjától megállni.

A BRFK közleményei (itt és itt) szerint már október 20-án, pénteken is több területen megállási tilalom lesz érvényben a fővárosban az október 23-ai ünnepség kapcsán. Sok helyen pedig lezárásokra kell készülni, ezt lejjebb olvashatják részletesebben.

Tilos megállni

A közlemény szerint pénteken 20 órától kedd (október 24.) 4 óra 30 percig tilos lesz a megállás az

- Andrássy út páros oldali szervizútján a Vörösmarty utca és az Eötvös utca között,

- Csengery utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között.

Szombaton tilos lesz a megállás reggel 6 órától 23-a éjjel 22 óráig

- az Eötvös utca mindkét oldalán az Andrássy út és az Aradi utca között.

Ugyancsak szombat reggel 6 órától 22-e 24 óráig tilos lesz megállni

- a Műegyetem rakparton a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között,

- a Bem József téren az átkötő út menetirány szerinti jobb oldalán (itt a korlátozás 22-e 20 óráig tart).

Szombaton este 20 órától vasárnap 20 óráig tilos lesz a megállás

- a Döbrentei tér mindkét oldalán a Szent Gellért rakpart és a Várkert rakpart között,

- a Várkert rakpart mindkét oldalán a Döbrentei tér és az Ybl Miklós tér között,

- az Ybl Mikós tér mindkét oldalán a Döbrentei utca és a Lánchíd utca között,

- a Lánchíd utca mindkét oldalán,

-a Fő utca mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között,

- a Jégverem utca mindkét oldalán – járdán is – a Fő utca és a Bem rakpart között,

- a Bem rakpart mindkét oldalán a Jégverem utca és a Bem József tér között,

- a Bem József téren körben,

- a Fekete Sas utca mindkét oldalán a Tölgyfa utca és a Bem József tér között,

- a Henger utca mindkét oldalán a Tölgyfa utca és a Fekete Sas utca között.

Szombat este 20 órától egészen hétfő (okt. 23.) éjjel 22 óráig tilos lesz a megállás

- az Andrássy út páratlan oldali szervizútján a Vörösmarty utca és az Eötvös utca között.

Vasárnap este 20 órától hétfő 22 óráig tilos a megállás

- az Andrássy út mindkét oldali szervizútján az Oktogon és a Hősök tere között,

- az Oktogonon körben,

- az Eötvös utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Szófia utca között,

- a Csengery utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Szófia utca (Hunyadi tér) között,

- a Vörösmarty utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca (Hunyadi tér) között,

- az Izabella utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,

- a Rózsa utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,

- a Szív utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,

- a Kodály köröndön körben,

- a Szinyei Merse Pál utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között,

- a Felsőerdősor utca mindkét oldalán az Andrássy út és Benczúr utca között,

- a Aradi utca mindkét oldalán a Teréz körút és az Izabella utca között,

- a Hunyadi téren a Vörösmarty utca és a Csengery utca között,

Hétfőn (október 23-án) 0 órától éjjel 22 óráig tilos a megállás 

- a Marczibányi téren a Kis Rókus utca és a Lövőház utca között.

Az V., VI. és VIII. kerületben ezekben az időpontokban és ezeken a helyeken lesz tilos a megállás:

Vasárnap este 20 órától hétfő 18 óráig

- az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között,

- a Báthory utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Vértanúk tere között,

- a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Balaton utca és a Kossuth tér között,

- a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth tér között,

- a Markó utca mindkét oldalán a Balassi Bálint utca és a Széchenyi felső rakpart között,

- a József körút páros oldalán az Üllői út és a Nap utca között,

- a Práter utca mindkét oldalán a Kisfaludy utca és a József körút között.

Vasárnap este 20 órától hétfő 24 óráig tilos a megállás:

- a Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között,

- a Pesti alsó rakparton a Markó utcai lehajtó és a Margit híd között,

- a Széchenyi felső rakparton a Zoltán utca és a Széchenyi utca között,

- a Széchenyi téren az Magyar Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban a szervizúttal párhuzamos szakaszon,

- a Trefort utca páros oldalán,

- a Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Puskin utca és a Szentkirályi utca között,

- a Rippl-Rónai utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Lendvay utca között,

- a Eötvös utca páros oldalán a Király utca és a Szófia utca között,

- a Podmaniczky utca mindkét oldalán a Vörösmarty utca és az Izabella utca között.

Lezárások

A BRFK közleményei szerint az alábbi helyeken kell lezárásokra számítani.

Péntek este 20 órától kedd (október 24.) 4 óra 30 percig 

- az Andrássy út páros oldali szervizútját a Vörösmarty utca és az Eötvös utca között,

- a Csengery utcát az Aradi utca és az Andrássy út között

zárják le.

Szombat 21 órától vasárnap 1 óráig 

- a Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között

zárják le.

Vasárnap 13 órától 17 óráig ugyanezt a területet ismét lezárják a forgalom elől.

Vasárnap 18 órától 19:30-ig 

- a Bem József teret,

- a Bem felső rakpartot a Csalogány utca és a Margit híd között,

- a Bem József utcát a Tölgyfa utca és a Bem József tér között,

- a Fekete Sas utcát a Tölgyfa utca és a Bem József tér között

zárják le.

Hétfőn (október 23.) reggel 6 órától kedd hajnal 4 óra 30 percig 

- az Eötvös utcát az Aradi utca és a Szófia utca között,

- a Csengery utcát az Andrássy út és a Szófia utca (Hunyadi tér) között,

- a Vörösmarty utcát az Aradi utca és a Szófia utca (Hunyadi tér) között,

- az Izabella utcát az Aradi utca és a Szófia utca között,

- a Rózsa utcát az Aradi utca és a Szegfű utca között,

- a Szív utcát az Aradi utca és a Szegfű utca között

zárják le.

Hétfőn reggel 8 órától kedd hajnal 4 óra 30 percig

- Andrássy utat az Oktogon és a Kodály körönd között

zárják le a forgalom elől.

Hétfőn 13 órától 20 óráig

- az Andrássy utat a Kodály körönd és a Hősök tere között,

- a Kodály köröndöt,

- a Szinyei Merse Pál utcát az Aradi utca és az Andrássy út között,

- a Felsőerdősor utca mindkét oldalát az Andrássy út és a Benczúr utca között 

zárják le.

A VIII. kerületben a következő helyeken lesz lezárás:

Hétfőn 13:30-tól 22 óráig zárják le

- a Bródy Sándor utcát a Szentkirályi utca és a Puskin utca között.

Szakaszos és időszakos lezárások:

Vasárnap 16:30-tól 18 óráig

a Műegyetem rakpart – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Várkert rakpart – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem felső rakpart – Bem József tér útvonalat zárják le.

Hétfőn 16:30-tól 17 óráig 

a Corvin köz – József körút – Baross utca – Szentkirályi utca – Bródy Sándor utca útvonalat zárják le.

Ha elvitték az autót, ezt a számot kell hívni

Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hová szállította el az illetékes hatóság járművüket, valamint a további teendőikről. A telefonszám 2017. október 21-én 20 órától október 24-én 20 óráig üzemel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az ünnepi hétvégére vonatkozó, megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek a fővárosban – olvasható a BRFK közleményeiben.

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Rengeteg ünnepi program várja a mélymagyar polgárokat a fővárosban. A libsiverés a legnépszerűbb már már hagyományos aktus. Idősebbek is elkezdhetik.
http://blog.volgyiattila.hu/wp-content/upload...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
a helység kalapácsa
És a buta bunkó fidesznyikek még ezt is beszopják...
SZÉGYEN !!!
Nessy
Most nem tankkal, most pénzzel tesznek gyarmattá az oroszok, pártunk és kormányunk segítségével!
Mikortól lesz november 7 újra munkaszüneti nap?
magyarbakancs
Mars ki ruszkiból ,gyere be ruszki lett.
Hova lett a Tovaris Konyec?Lett belőle Draszvujtye tovaris nem?
Kookas
@Nessy: az április 4-et már elfelejtetted?
Nessy
@Kookas: Április négyről szóljon az ének, felszabadultan zengjen a dal!
Így jó? :-))
Kookas
@Nessy: köszi látom nem felejtetted el ,és jóóó!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél