Eddigi védekező politikáját megváltoztatva keményebb tárgyalási stílusra válthat a DK-val szemben az MSZP. A 106 egyéni jelöltről új saját javaslattal állnak elő, és várhatóan ragaszkodni fognak a közös listához, amit Gyurcsányék eddig elutasítottak. Erről a holnapi elnökségi ülésen döntenek. Jellemző a párton belüli zavarra, hogy a szocialista tárgyalódelegáció munkájától már egy ideje visszalépett Tóth Bertalan frakcióvezető. A tervek szerint a szocialista küldöttség ezután csak kötött mandátummal mehetne a DK-hoz. Az ok: egyre nehezebben viselik azt, hogy Gyurcsányék felmossák velük a padlót.

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: bencemacska
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskanő
Az MSZP 25%os párt volt amíg Gyurcsány ki nem lépett. Aztán hirtelen 15%-os lett. És Gyurcsány ma is politikai tényező bár ki bár mit mond, kár tagadni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Ezek szerint, eddig felmosták velük a padlót?
Béla333
Hagyni kell a francba az egész kínlódást!
Semmi érdemi dolog, csak a marakodás a húsosfazék körül.
Ráadásul amit ekkora kínlódás után összehoznak, azt nem biztos, hogy a szimpatizánsok egy intésre megszavazzák!
Szerintem pl. egy hithű szoci úgy utálja a DK-t, hogy nem fog beintésre rájuk szavazni, ha az ő körzetében éppen egy DK-s indulna! Vagy fordítva.
Ezeknek az alkudozásoknak semmi közük nincs ahhoz, amit a választók akarnak!
bencemacska
Most erősködik Hiller az ATV-ben:
- közös lista,
- közös jelöltek,
- közös miniszterelnök jelölt.
Érdekes, hogy míg nem ment a lehetséges szavazóik száma a béka segge alá, addig ők adták a ME jelöltet, 1-2 helyet ajánlottak minden pártnak a listájukon, és a többi pártvezetőt engedik indulni egyéniben ott, ahol nekik nincs semmi esélyük!
Én most már csak érvénytelen szavazattal fogok OV ellen szavazni.
Itt mindenki megbuggyant, megérettek a teljes megsemmisülésre!
papa.49
Nem kellenek a ,,padló felmosásához,, a DK. magatokat navigáltátok bele ebbe a pozícióba EGÉSZSÉGETEKRE HAJRÁ AZ 5 % ELŐRE mszp. !!!
Macskanő
Az MSZP 25%os párt volt amíg Gyurcsány ki nem lépett. Aztán hirtelen 15%-os lett. És Gyurcsány ma is politikai tényező bár ki bár mit mond, kár tagadni.
glorianna
No, ezt nyugodtan abba lehet hagyni! Amit mostanában az MSZP-től látni lehet, az nem politika és nem választásra készülődés. Ennyi szerencsétlenkedés bőven több az elégnél ahhoz, hogy a maradék szavazóik is elforduljanak tőlük.
bencemacska
@Macskanő: ma, 20:16
Gyurcsány nem akart kilépni, csak meg akarta "reformálni"! De ők nem hagyták magukat!
Akkor Gy. csinált egy platformot, amit betiltottak.
Akkor lépett ki 4 képviselővel. A többi új tag.
Nessy
Egyszerüen nem tudják mit akarnak, de azt nagyon!
Az szép, hogy a LMP, Momentum, Szomszédasszony macskája önállóan indul, és megméretteti magát. De minek? Megint lesz faltól - falig érő lista, és a fidesz nyer. Sőt a sok kis töredék szavazat is övé lesz! Kitalálták ezt a fidesznél anno a választási törvény módosítással!
Törvény? Törvényesített csalási lehetőség. Megint 2 millió ember miatt szív 6 millió, de megérdemeljük! Ennyi cezaromániás "pártelnököt "nehéz lenne máshol találni! Természetesen mindegyikük egyben miniszterelnök jelölt is! Siralmas én néköm...
bencemacska
@Nessy: ma, 20:39
Az a meredek, hogy Gyurcsány is, Molnár is kijelentette, hogy nem akar ME jelölt lenni!
De az egész párt parlamenti képviselő akar lenni!
Kevés munka, kevés felelősség, sok lóvé!!!
Szerencsétlen Molnár egy boxzsák!!!
JAJMÁR
Ezekkel tènyleg nem szabad összefogni, kivève, ha a "hogyan veszìtsük el a vàlasztàst" a cèl.
JAJMÁR
A dk gerinctelenül tarol a baloldalon. Valami bosszùfèle?
Mert vàlasztàsi kampànynak gyenge, meg ocsmàny is.
Béla333
@JAJMÁR: 21.02
Mindig fel vannak háborodva a DK-sok, pedig teljes mértékben igazolja a cikkben foglaltakat: (lehet hogy pont ezért, nehezen viselik az igazságot!):

"„Találkoztam néhány hónapja Ferivel, teljesen ki volt akadva Kerék-Bárczyra. Azon háborgott, hogy Szabolcs mit képzel, amikor azt írja, hogy ő [mármint Gyurcsány – a szerk.] nem is akar nyerni, és egyetlen célja, a többi baloldali párttól minél több szavazatot elszipkázni, hogy a következő ciklusban ő dominálja a baloldalt. Majd rátért a 2018-as választás boncolgatására, ami szerinte teljesen esélytelen, 30-40 helyen lehet a Jobbikkal együtt legyőzni a Fideszt. Addig azonban a DK-n és az MSZP-n kívül az összes kisebb pártot el kell takarítani, a két nagyobbnak meg koordináltan kell indulni, hogy eldőljön, ki lesz az ellenzék vezetőereje.”
hvg.hu/itthon/20170118_baloldal_miniszterelnokjelolt_botka_gyurcsany_kaosz

Kerék-Bárczi jól látta a helyzetet, nem is tűrték meg a DK-sok maguk között!
tudode
Az ellenzék tudatában van annak, hogy Orbán 2006-ban miután felhergelte az ELLEN AZ ORSZÁGOT, sajátjai körében kiröhögte a sunyi módon meghekkelt kormányt!!!
.
---- Orbán nevetve: Nincs is kormány (talán 2006-ban)
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany
.
Előfordulhat, hogy MIUTÁN KIHERÉLTE, egymásnak uszította az ELLENZÉKÉT, összejön
a hithű barátaival JÓKAT vigyorognak az újonnan hozzácsapódottakkal együtt azon, hogy NEM ÉLT HIÁBA, övé lehet a SS-en szerzett hatalom, miközben az ELLENZÉKE NYŰGLŐDIK a koncon egymással!
.
Hívják vissza Bajnait, a válságkezelő kormányfőt!
Ugyan pofagolásban nem, de AZZAL a ki tudja milyen helyzettel ő képes lenne megbirkózni!
.
Vészjósló az, hogy
.
-----A kormány kitrükközte, hogy csak a választás után írják át az államadósságot

g7.24.hu/allam/20171023/a-kormany-kit...
.
Többet ÉSSZEL, MINT ERŐVEL!.
JAJMÁR
@Béla333: Igen, ez lehet a cèl. A Botka is jól làtta, hogy nem szabad leàllni vele egyezkedni.
JAJMÁR
@CsipkeRózsa: 19:48 Igen! Meg ezutàn is, mert ebből màr nem tudnak kihàtràlni a szocik súlyos vesztesèg nèlkül.
quadrocopter
Ezek a szépségek még a választás napján is egymást fogják szarozni! Életképtelen népség!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.