A lengyel kormánypárt vezető testületének ülésén lemondott Beata Szydlo lengyel miniszterelnök. A testület a lemondást elfogadta. A párt szóvivője – többek között “a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívásokra” utalva – közölte: a PiS vezetői testülete, a politikai bizottság ülésén Szydlo benyújtotta lemondását, és ezt el is fogadták. A politikai bizottság Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettest, fejlesztési és pénzügyminisztert jelöli kormányfőnek – mondta el a szóvivő. Mazurek szerint a PiS döntött arról, hogy Szydlo a jövőben is “fontos, kiemelt posztot tölti be a lengyel kormányban”. A bejelentést az esti órákban hozták nyilvánosságra, és a hírügynökségek is csak ezt követően adták ki. Ezt azt sejteti, hogy Beata Szydlo csak ezt követően fogja átadni lemondását Andrzej Duda államfőnek. Elvetett bizalmatlansági indítvány
Váratlanul a párt vezetése előtt lemondott Beata Szydlo lengyel kormányfő
Forrás:
zarojel.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Na, orban basi, ideje leporolni a masik kek erettsegizos oltonyodet, aztan te is adjal at egy hasonlo tartalmu papirt a bajszos szarnak...
Mennyit sporolnal az allamnak!...:o)))
Mennyit sporolnal az allamnak!...:o)))
quadrocopter
Most tudta meg a lengyel p***a, hogy valójában egy illiberáliát építtetnek vele.
wagabund
ajaj, ha ez a hír igaz, (bár kétlem) akkor qurvanagy a baj...
...na nem azért, hanem egy negyvenmilliós ország vezetője nem mond le csak úgy...azért meg pláne, hogy -uraim, televan a tököm az egésszel! ilyen nincs!
valami más baj lehet...
(ha a hír igaz,de gyanítom nem)
...na nem azért, hanem egy negyvenmilliós ország vezetője nem mond le csak úgy...azért meg pláne, hogy -uraim, televan a tököm az egésszel! ilyen nincs!
valami más baj lehet...
(ha a hír igaz,de gyanítom nem)
lusta
Hát ez a cím is egy nagy szenzációhajhász cím. A valóság az, hogy már elég régóta közbeszéd tárgya volt Szydło lemondása. Az időpont volt csak kérdéses. A meglepetés inkább az, hogy Morawiecki lett a miniszterlnök és nem Kaczor.
karma1
@wagabund: Talan ha a The Washington Post hiret elfogadod
www.washingtonpost.com/world/europe/polands-top-politicians-meeting-over-government-future/2017/12/07/8c0e6248-db37-11e7-a241-0848315642d0_story.html
www.washingtonpost.com/world/europe/polands-top-politicians-meeting-over-government-future/2017/12/07/8c0e6248-db37-11e7-a241-0848315642d0_story.html
Equus
PiS... ja... talán a Shit szerencsésebb rövidítés lenne
karma1
@lusta: Mas az, hogy valamirol suttognak, es mas az, ha valaki meg is teszi azt, amit neki tulajdonitanak.
Regota furtak, dehat ugy latszik, orban arrafele nem Isten, nem tudta ot megvedeni...:o)
Regota furtak, dehat ugy latszik, orban arrafele nem Isten, nem tudta ot megvedeni...:o)
lusta
@karma1: Nem fúrták. Egy eleve alkalmatlan személy volt. Már a megválasztásakor köztudott volt, hogy csak egy átmeneti miniszterelnök. Inkább az volt a csoda, hogy ilyen sokáig vártak a lecserélésével. Az egész kormányzás egy nagy katasztrófa. Ez egy külön és hosszabb téma.
Sámannus
Jáj má kinek fogja csókolgatni a kacsóját a pohos?
wagabund
@wagabund: a hír igaz.
ha alkalmatlan volt, akkor ki, és miért választotta meg?...ugyanis sokba kerül ez a népnek, bár nem hiszem, hogy azzal bárki is törődne.
ha alkalmatlan volt, akkor ki, és miért választotta meg?...ugyanis sokba kerül ez a népnek, bár nem hiszem, hogy azzal bárki is törődne.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Mennyit sporolnal az allamnak!...:o)))