Bár állítása szerint nem ő tette közzé a felvételt. Lemondott Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja, miután kiderült, ő készítette azt a felvételt, amelyben Karácsony Gergely vívódik, miért is hagyta magát rábeszélni a miniszterelnök-jelöltségre, írja az ATV.hu. Miután a hangfelvétel napvilágra került, vizsgálat indult a párton belül. Berkecz elismerte, hogy ő készítette a felvételt, azt azonban tagadta, hogy a publikáláshoz köze lett volna. „Az Együtt kivizsgálta a korábban kiszivárgott hangfelvétel ügyét. Berkecz Balázs azt a tájékoztatást adta, hogy ő készítette a felvételt, azonban annak névtelen blogon történő elterjesztéséhez nincs köze.” – közölte a párt ma délután. A párt alelnöke a vizsgálat során elmondta, hogy a felvételt még múlt pénteken saját Facebook oldalán tette közzé, de csak 10 percig élt a poszt, és mivel felismerte, hogy “a Párbeszéd és az Együtt pártok közötti szövetség felmondása miatti csalódottság vezette csak, így azt azonnal törölte.”

(Forrás: zoom.hu, karma1 által)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
naná hogy nem a brekegő tomika szivárpgtatott! A Soros volt az!!!
karma1
Hat persze, hogy nem o volt,... A fingnak sincs sose gazdaja...
papa.49
Nála volt a felvétel akkor ki a bánatos lófasz tehette közzé ha nem ő ???
Még jó hogy lemondott egy fokkal különb mint a szocik szivárogtatói, de még a rendes embertől fényévnyi távolságra van így is...
Equus
@papa.49: majd társul a szili katalinnal. Ő mossa majd a hátát.
dr. prédikátor
naná hogy nem a brekegő tomika szivárpgtatott! A Soros volt az!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél