A humorista eddig nem gyakran beszélt róla, de évekkel ezelőtt életveszélybe került. Szívinfarktust, majd sztrókot is kapott.

Az ATV-n vasárnap látható Esti Frizbi felvételén Markos azt is elárulta, utóbbi után egy időre lebénult – írja a blikk.hu.

A körmömet sem tudtam megreszelni

– válaszolta a műsorvezetőnek, Hajdú Péternek, aki döbbenten kérdezett rá: lebénultál, amire Markos helyeselt.

Markos György lebénult a szívinfarktus és a sztrók után

A humorista most azért beszél részletesen a betegségéről, hogy mások tanulhassanak a hibájából.

Rendszeresen rendszertelen életet éltem. Azt hittem – mert élsportoló voltam –, 120/80 a vérnyomásom. Tizenhárom évig nem mentem kontrollra, úgy versenyeztem, küzdősportoltam, meg minden, aztán jött a sztrók, csak nem volt publikus, nem akartam celeb lenni

– tette hozzá Markos.

(blikk.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Nekem is 120/80 a vérnyomásom 18 éves korom óta (Azt hiszem a katonai sorozáson mérték először és most nemrég), majd birkóztam, eveztem, vitorlásoztam, akkor most esedékes nálam is az infarktus?
Nem lenne rossz, ha megbízható. :)
wagabund
Emléxünk még Markos-Nádas duó "hugyosjózsijára" 1981- ből? ahol Markos kifigurázott egy öregembert, mert a prosztatája miatt nem tudott hugyozni...és ezen röhögött egy ország...

nos, most ő következik...illetve ő a soros..

ilyen az élet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél