A németek akarták befogadni a migránsokat, nem a magyarok, Magyarország azzal teszi a dolgát, hogy védi a schengeni határt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német Bild napilapban és a Bild honlapján hétfőn megjelent interjúban.

A nyomtatott újságban rövidebb, a portálon hosszabb változatban jelent meg az interjú. A kormányfő hangsúlyozta: a határvédelem 2015 óta egymilliárd euróba került és Brüsszel egyetlen fillért sem fizet ezért. Szerinte a probléma megoldása nem az, hogy az illegálisan az EU-ban tartózkodó embereket az EU egész területén szétosszák, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van.

Orbán a Bildnek: "Önök akarták a migránsokat, nem mi"

Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a CSU parlamenti képviselőinek második napi tanácskozása előtt a bajorországi Seeon kolostor udvarán 2018. január 5-én. (MTI/EPA/Lukas Barth)

Arra a felvetésre, hogy miközben "pénzt fogad el az EU-tól", megtagadja a menekültek befogadását, Orbán Viktor kijelentette: a Kohéziós Alap nem ajándék, hanem egy "tisztességes kiegyenlítés", mivel a közép-európai országok megnyitották piacukat. "Ennek abszolút semmi köze a menekültkérdéshez" – emelte ki.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Törvényszék ítélete ellenére megtagadják csaknem 1300 menekült befogadását, a kormányfő azt mondta: több mint húsz tagállam nem hajtotta végre a kvótát, "mégis csak minket bírálnak, ez a kettős mérce esete". Hozzátette: az ítélet egyébként arra az EU-határozatra vonatkozott, amely gyakorlatilag az ítélettel egyidőben lejárt, és most újra kell tárgyalni.

Kérdésre, hogy különben elfogadta volna az ítéletet, azt válaszolta: "igen, mi a jogállam talaján állunk".

A kormányfő hangsúlyozta: az EU-ba törekvőket nem muzulmán menekülteknek tekinti, hanem "muzulmán inváziós erőnek", gazdasági migránsoknak, akik jobb életet keresnek. Magyarország felé négy biztonságos országon kelnek át, amelyek ugyan nem olyan gazdagok, mint Németország, de stabilak, ahol már "nem az életükért futnak".

Orbán Viktor kiemelte: az érkezők illegálisan törték át a határt, "nem menekülthullám volt, hanem egy invázió". "Soha sem értettem, hogy egy olyan országban, mint Németország – amely számunkra a fegyelem és a jogállamiság legjobb példája – hogyan ünnepelhették valami jó dologként a káoszt, az anarchiát és a határok illegális átlépését" – jelentette ki.

A menekültkérdés politikailag ugyan európai probléma, szociológiailag azonban német – mondta a miniszterelnök, kiemelve, hogy minden menekült Németországba akar menni, "német életet szeretne".

Hangsúlyozta, hogy a magyar nép nem szeretne migrációt. "Az én felfogásom szerint nem lehetséges az, hogy a népnek egy alapvető témával kapcsolatban van egy akarata és a kormány megtagadja azt, hogy ennek az akaratnak megfeleljen. Itt az ország szuverenitásáról és kulturális identitásáról beszélünk. Meg kell őriznünk azt a jogot, hogy eldönthessük, ki élhet magyar területen".

Kifejtette: a muzulmánok nagy száma párhuzamos társadalmakhoz vezet, mivel a keresztény és a muzulmán társadalom soha sem fog összekapcsolódni, a multikulturalizmus csak illúzió. "Mi nem szeretnénk ilyesmit. És nem szeretnénk, hogy bármit ránk erőltessenek" – emelte ki.

Orbán Viktor szerint napjainkban az jelenti a legnagyobb fenyegetést az EU-ra, hogy Brüsszel "trükkösen próbál" nemzeti szuverenitásokat magához vonni. Hangsúlyozta ugyanakkor: még ha kritizálják is a brüsszeli elitet, magatartásuk akkor sem Európa ellenes.

Szerinte az EU egy csodálatos projekt. 

A Bild felvetésére, hogy plakátkampányt folytat "ősellensége", Soros György ellen, a kormányfő úgy reagált, hogy Soros György – "aki a kaszinókapitalizmus révén szerezte vagyonát, állam nélküli államfőnek tekinti magát" – szintén kampányt folytat a magyar kormány ellen, és ebben semmi sem korlátozza. "Ez egy nyílt vita, amely éppen a sajtószabadság bizonyítéka" – mondta, hozzátéve: a milliárdos 60 nem-kormányzati szervezetet (NGO) pénzel, amely támogatja a migrációt. "Itt nem a vélemény szabadságáról, hanem nemzetbiztonságról van szó, és nekem fel kell lépnem".

Szintén kérdésre válaszolva jelezte: nem gondolja, hogy a német sajtó szabadabb lenne, mint a magyar. "A magyar sajtó 80 százalékban magántulajdonban van, és egy jelentős része erősen kritikus a magyar kormánnyal szemben" – emelte ki, hozzátéve, az Európai Bizottság is "írásba adta, hogy médiatörvényünk megfelel az EU-s szabályoknak".

Arra a felvetésre, hogy a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) múlt hét végi, seeoni tanácskozásának díszvendége volt, amit többen kritizáltak, köztük Martin Schulz szociáldemokrata pártelnök, a miniszterelnök kifejtette: mindig tisztelte Martin Schulzot, "mert ő egy jó harcos". Szerinte azonban két különböző dolog harcosként szórakoztatónak lenni és felelősséget vállalni egy ország politikájának alakításában.

(MTI)

107 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Bajorország Németorszégban csak az egyik tartomány!
(Wikipédia/Németorszáh tartományai)
Ráadásul a CSU csak Bajerországban mérhető önálló pártként, miután a bajorok nagyon vallásosak. És ma már ez is leginkább a vidéki, idősebb korosztályban. Ezért a CSU tafsága is folyamatosan csökken.
A CSU a CDU farvízén jutott kormányzati szerephez, hasonlóan, min nálunk a KDNP. Az ég világon semmi jelentősége nincs a mára már a "szárnyait" is megnyírbált Sehoffer és Orbán találkozónak. Most is csak a CSU kongresszusára volt hivatalos és semmi másra. Csupán protokolláris és mindketten Merkelnek szeretnének alá tenni! Sehoffert mára már a saját pártja megfosztotta a Bajor miniszterelnökségtől és csupán maradt a CSU vezetője. Ameddig még hivatalban van meg próbál megtenni mindent, hogy Merkelnek alá vágjon. Valószínűleg ez sem fog sikerülni neki.
A cikkben szereplő sok marhaságról meg kár is szót ejteni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libellle
@cikicakk55: Na okay akkor hidd amiket mondanak. Amit nem értek miert akaszkodsz te állandóan amenkültekre és a témára amit nekünk kell megoldani. Miert, mert orbán ránk küldött 2 hét leforgása alatt 450 ezret és azt a harmincezret is akik nállatok 300 ezer € fizettek. Akiket többeket körözgetnek a nemzetközi rendörök. Nos én itt élek ejjel nappal. Mindig is itt éltem sokáig Frankfurt/ Main közelében. Most több éve itt Bayorországban. Mindig voltak itt külföldiek nekünk nincs problemánk valük. Amennyiben igen sem a nazi pegidának sem a te ddr barátaidnak (akik szintén azon a systemen nöltek fel mint te). A ddr idiotákbol ( nem mindenki az) elegünnk van már éppen rosszabbak mint a menekültek. Miert nem bántanak bennünket a menekültek, mi sörkertekbe járunk konzertekre szinhazba utcán késö este és és és. Mi bajod van neked, akit meg sem érint ez a téma miert kell neked ezen lovagolnod. A frustraciod csak ennyit enged akkor inkabb tegyél ott és az ellen aki miat ilyen lettél.
cikicakk55
@kokopelli: A Pegidáról mi soha nem beszélgettünk egymással. Sem a volt NDK sem a volt NSZK területen élő ismerőseimmel. Csak a családról,egészségről és gyerekekről beszélgettünk. 2015 őszétől " politizálunk" csak. Ha volt is szó politikáról akkor csak én kezdeményeztem,mert Panaszkodtam nekik Orbán ámokfutásáról. Nekik pont olyan ismeretlen volt a Magyar politika,mint nekem a Pediga. Azt azért volt aki megírta,hogy mi történik nálunk,mert egyre több Magyar dolgozik náluk. Mivel én ápolónő voltam így a Német ismerőseim is főleg ápolónőkből áll. Ők vették észre,hogy egyre több a Magyar orvos és ápolószemélyzet. Épp ezért nem értem miért hiszik el a Magyarok,hogy akár egy migráns is ide akarna jönni. Nem azért menekültek el,hogy nyomorból nyomorba kerüljenek. Innen aki csak tud menekül a Magyarok közül is.
cikicakk55
@libellle: Tévedsz! Én nem akaszkodom a menekült témára. Én Orbán gyűlöletkampánya ellen próbálok a saját lehetőségeimen belül úgy mond harcolni. Abban igazad van,hogy én nem élek Németországban,de az miért gond neked ha én hiszek a több éve barátaimnak tartott Német embereknek? Ráadásul csak 2-3 ismerősöm van,akiknek közvetve volt rossz tapasztalatuk a migránsokkal. Ők is azt mondják a legtöbbel semmi baj. Nem is értik miért próbálja Orbán úgy beállítani őket,mint ha mind veszélyes terrorista lenne. Számomra Orbán sokkal nagyobb veszedelem,mert nyomorba dönti az egész országot,gyerekeinket meg kénytelenek vagyunk elengedni ha azt akarjuk,hogy emberhez méltóan éljenek. Elnézést ha most nem írok értelmesebben de ma voltam kemoterápián és ilyenkor csak a telefonomról tudok írni,aminek a használatát képtelen vagyok megszokni a klaviatúra után. El is köszönök. Sajnálom,hogy ennyire ellenségesen állsz az én véleményemmel szemben. Szia, jó éjt!
kokopelli
@cikicakk55: mi nem ,de te írtad,hogy békésen tüntetgettek,és nem tudod kik a
PEGIDÁ-sok! Én elmeséltem,mert a magyar fórumozóknak halvány fogalmuk sincs
a keletnémetek gyűlölködéséről,ami tk. az irígységből ered,és azt lehet eredménye-
sen kihasználni!..AfD és PEGIDA!.. Ennyi! ;-)
kukac50
@durbincs: Magyar vagyok Magyarországon ! Mi az ami ebben nem érthető???
bakegya
NEM ÉRTEM mért ott robbantgatnak a terroristák ahova befogadták őket!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél