A Századvég kutatása szerint tavaly a Fidesz népszerűsége nőni tudott, az MSZP és a Jobbik szavazókat vesztett, viszont a DK és az LMP jól járt a szocialisták meggyengülésével.

A Fidesz tavaly év végén 36 százalékon állt a teljes népesség körében

A Századvég kutatása szerint a Fidesz-KDNP 2017-es teljesítményére a tartós növekedés és a stabilitás volt a jellemző, az év végére a pártszövetség támogatottsága a teljes népesség körében 36, a biztos szavazó pártválasztók körében 52 százalék volt.

Századvég: stabil volt tavaly a Fidesz népszerűsége, az MSZP és a Jobbik támogatottsága csökkent

Fotó: MTI/Soós Lajos

A Jobbik és az MSZP is vesztett a népszerűségéből

A közvélemény-kutató csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében legfrissebb, ezer fős mintán végzett telefonos közvélemény-kutatására hivatkozva azt írta, hogy a Jobbik és az MSZP is veszített népszerűségéből, ennek hátterében a Jobbik esetében az identitásválság, a szocialistáknál pedig a baloldali megosztottság, széthúzás és a miniszterelnök-jelölt állítás kudarca áll.

A Jobbik 2017 december végén a teljes népesség körében 9, a biztos szavazó pártválasztóknál 16 százalékon áll. AMSZP esetében ezek a támogatottsági arányok 9 és 14 százalék.

Az LMP profitálni tudott az MSZP kudarcaiból

Az MSZP kudarcaiból a Századvég szerint elsősorban az LMP tudott profitálni, azonban a 2017 nyarától látható növekedési trend az év végére megtorpanni látszik. Az LMP-re a teljes népesség 6 százaléka, a biztos szavazó pártválasztók 7 százaléka voksolna.

A DK-nak is jól jött az MSZP bukdácsolása a Századvég szerint

Szintén kedvezően jött ki a baloldali harcokból a DK, amelynek támogatottsága a lemorzsolódó MSZP szavazóknak köszönhetően az év utolsó hónapjaiban stabilizálódott. December végén a teljes népesség körében 5, a biztos szavazó pártválasztók körében 6 százalékon áll a Gyurcsány Ferenc vezette párt.

Az Együtt támogatottsága 1 százalék mindkét vizsgált csoportban, más pártok támogatottsága a teljes népesség körében 5, a biztos szavazó pártválasztók körében 4 százalék.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Soós Lajos)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
A képen látható emberek közül egyért sem lenne kár!!
Jozefina
Mondja ezt a százdvég, akinek egyetlen szava sem hihető!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél