Míg a cseh és a lengyel államok kilométerenként 200 és 900 millió forintért építettek a közelmúltban vasutat, addig a magyar állam ennek legalább négyszereséért tervezi, mondta Hadházy Ákos a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításáról szóló csütörtöki sajtótájékoztatóján. „A szomszédos államokban 200 és 900 millió Ft körül vannak, a kilométer árak, míg a magyar kínai tervezett vasútállomás 4 és fél milliárdba kerül kilométerenként, tehát össze kell hasonlítani a cseh és a lengyel államok, 200 és 900 millió forintos kilométerárát a magyar vasút 4 és fél milliárdos árával,” mondta az LMP-s politikus. A HírTV megszólaltatta a külügyminisztert a témában, de Szijjártó Péter csak azt a lemezt tudta feltenni, hogy a kínai hitelnél nincs jobb a piacon. „Ha lennének nyitva olyan európai források, amelyek ésszerűen használhatóak lennének ilyen infrastrukturális beruházásokra, és mondjuk kedvezőbbek lennének a kínaiakkal letárgyalt forrásoknál, akkor nyilván azokat kéne használni...

(Forrás: 444.hu, lusta által)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Ez a Hadházy és még valamit a kis cserkészek közül, rendre lecumiztatja a hordát!
Tisztességes bótba' gagyiék nem mennek bele, vazze, azon nincs személyes gyarapodás!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
Ez a Hadházy és még valamit a kis cserkészek közül, rendre lecumiztatja a hordát!
Tisztességes bótba' gagyiék nem mennek bele, vazze, azon nincs személyes gyarapodás!
kisrigó
@Nessy: Építenek ezek mindent, csak minél drágább legyen, mert annál több csurran-cseppen a feneketlen zsebekbe! Sosem fogynak ki az ötletekből! Szájtáti apuka cége is nagyot fog kaszálni, kell a kisfiuknak egy nagyobb ház! Mit ház?! Kastély, jó nagy!! A szegény gyerekek meg maradjanak tanulatlanok, ne akarjanak minden nap zabálni! Mennyit lehetne ebből a rengeteg pénzből a köz javára fordítani!!
lusta
@kisrigó: Már az olasz maffia is tudta, hogy a nagy építkezéseken lehet
1. tisztára mosni a pénzt,
2. nagyot szakítani.
Már 7 éve idejárnak az olasz maffia vezetői tanulmányutakra.
csipetke
Azt mé'nem vizsgálják,hogy ugyan mi szükség van erre a vasútvonalra?Már az elején arról volt szó,hogy ugyanolyan felesleges beruházás,mint a sok drága stadion.Ez csak arról szól,hogy a holdudvarhoz tartozók közül páran rohadtul meggazdagodjanak.Még most gyorsan lezsírozzák,amíg lehet...Mert gyorsan itt az április..
kisrigó
@lusta: Sajnos, Magyarország (ebben is) jobban teljesít!! DDD
lusta
@csipetke: Erről Jeszenszky beszélt. Hadházy meg arról, hogy miért lopnak ilyen pofátlan ul.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél