A Fidesz szerint az ellenzék a "Soros-terv" szolgálatában áll, ezért támadja folyamatosan a "Stop Soros" törvénytervezetet.

Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: egyetlen ellenzéki párt sem nyilatkozott úgy, hogy szükség van a törvénycsomagra.

Az LMP, a DK, az MSZP és a Jobbik "ugyanazt a nótát fújja": tagadják még azt is, hogy létezik a "Soros-terv", vitatják a "Stop Soros" értelmét, minden másról beszélnek, csak arról nem, hogy elfogadható-e nekik a javasolt törvénycsomag, készek-e megakadályozni a "Soros-terv" végrehajtását – fogalmazott a politikus.

Aki nem támogatja a múlt héten bejelentett törvénytervezetet – folytatta Puskás Imre –, az azt mondja, nincs szükség arra, hogy a magyar emberek és hatóságok világosabb képet kapjanak a bevándorlásszervező és -támogató szervezetek működéséről, külföldről kapott támogatásaik 25 százalékával pedig hozzájáruljanak a magyar határvédelem költségeihez.

A "Stop Soros" ellenzői nem támogatják azt sem, hogy a magyar hatóságok dönthessenek úgy, hogy a bevándorlást támogatók, pénzelők ne léphessenek be Magyarországra, de legalábbis a határvédelmi övezetbe – tette hozzá.

A szóvivő szerint aki nem támogatja a "Stop Sorost", az egyértelműen a "Soros-terv" szolgálatában áll. A "Soros-terv" pedig igenis létezik, "Soros György dollármilliárdokkal támogatja a terv végrehajtását (...), a Soros-szervezetek működését" és a migránspárti brüsszeli politikusokat – jelentette ki, hozzátéve, hogy Brüsszelben is olyan döntéseket fogalmaztak meg, amelyek a "Soros-terv" pontjait tartalmazzák.

Puskás Imre ezek alapján rendkívül nagynak nevezte az áprilisi országgyűlési választás tétjét: míg a nemzeti kormány azt mondja, "stop Soros", addig az ellenzék ezzel szemben "a Soros-terv szolgálatában áll".

A Fidesz szóvivője kérdésre kijelentette: a kormány nem hajlandó végrehajtani a kötelező kvótát, illegális migránsokat befogadni, amiért az Európai Bizottság pert is indított Magyarország ellen. "Nincs ellentmondás abban, amit mondunk, és amit teszünk, az teljesen egyértelmű: elutasítjuk a Soros-tervet és a ránk kényszerített kötelező migránskvótát" – fogalmazott.

Az ellenzék esetleges választási együttműködését firtató kérdésre azt válaszolta: ugyanaz történik, mint 2014-ben, az ellenzéki oldalon a pénzért és a hatalomért mindent megtesznek, minden korábban vallott elvüket félreteszik. "Nagy sebességgel, egyre biztosabban" készül a "Soros-lista" – fogalmazott.

Puskás Imre szavai szerint az LMP is azon pártok közé tartozik, amelyek korábbi elveiket elhagyják, az LMP is mindenre képes a pénzért és a hatalomért, még arra is, hogy "összebútorozzanak Simicskával". "Ők is elcsicskásodtak" – mondta.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Nem létezik Soros-terv viszont Orbán-terv létezik és azt végre is hajtják. Ennek érsze a magyarok kisemmizése, népirtás, külföldi bűnözők köztük terrorizmust támogató személyek Unióba való betelepítése a határon túliak ránk szabadítása, akik között szép számmal vannak volt szekusok és bűnözők is.
RonaGyuri
már megint ez fránya déjà vu; Rákosi pajtásnál a láncos kutya volt a menő! =))
kukac50
Orbán titokban teljesíti azt az elképzelést amit Soros nem tervként, hanem újság cikként megjelentetett. akkor miért támadják Sorost? Elfogyott az ellenség a szabadságharchoz?
Madácsi Pali
Virítsák elő. Beszélhetnek a belügyminiszterükkel is, esetleg megjelenhetnének a témában összehívott rendkívüli ülésen. De a témára elégetett 22.000 millió Ft visszafizetését mikor tervezik?
Totem
Ez az idióta Sorosozás rég túllépett a gyermekes hisztin, ma már az üldözési mánia orvosi esete.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.