Minden egyéni választókerületben egy ellenzéki jelölt kell, aki nem feltétlenül a pártokat képviseli – mondta Magyar György az ATV Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.

Az ügyvéd hozzátette: úgy tudja, hogy a pártok is belátták ezt, és a siófoki körzetben is civilt akarnak indítani, és ő maga is szeretne független maradni.

Magyar György egyedül ezért vállalta a képviselőjelöltséget

Magyar György elmondta: azok a helyi lokálpatrióta civilek váltották le az előző fideszes polgármestert Siófokon, akik őt is felkérték a jelöltségre.

Az ügyvéd hangsúlyozta, azért vállalta el a jelöltséget, mert elért abba a korba, hogy másokon is segíthet. Azt mondták nekem, hogy most már ne csak magyarázzam, csináljam is – tette hozzá.

(atv.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kukac50
Magyar György a környezete felkérésére indul a választáson, remélem ha nyer akkor is így képviseli Őket ahogy most az ügyvédi munkája során.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pöpec
Borzalmas lehet egy nem opportunista ügyvédnek a jogállam lebontása.
Általában rühellem az ügyvédeket - a jogállam lebontása kifejezetten hozzájuk köthető - de Magyar György kivétel.
Szívesen megnéznék egy Magyar-Schiffer vitát, ritka élmény lenne az biztos.
kukac50
Magyar György a környezete felkérésére indul a választáson, remélem ha nyer akkor is így képviseli Őket ahogy most az ügyvédi munkája során.
Béla333
Remélem nem egy MSZP-Párbeszéd rendezvényen, párttagok és pártjelvények előtt jelenti be, hogy ő független! Mint tette azt Mellár Tamás!
desiro
Az LMP is független minden párttól, csak fütyisztől nem.
Béla333
@desiro: 08.53
Nyilván azért megy ma pl. Hadházy egy olyan bírósági tárgyalásra, ahol Orbánnal hadakozik, hogy téged jól megtévesszenek!
Néha gondolkodhatnál, nem csak zsigerileg kellene gyűlölködni!
kereső
@Pöpec: csatlakozhatok? A következő vitapartnernek meg ajánlanám Navracsics Tibort-aki
2010-2014 között- jogászként,egyetemi tanárként elárulva szakmája tisztességét -igazságügyminiszterként közreműködött a jogállam lebontásában.
wagabund
Magyar György országgyűlési képviselő lesz? (mert az lesz, az biztos)

meglátjuk ki fog kihez dörgölőzni...
Pöpec
@kereső: Szavazzuk meg, ki kivel vitázzon: én pl. támogatnék egy Gyurcsány - orbán vitát. Már ha ráérne a G.
wagabund
@kiscsillag66: rosszul fogalmaztam...Magyarhoz nagyhirtelen ki fog dörgölőzni, aki eddig fintorgott..
quadrocopter
@wagabund: Ne legyen kétséged, tutira mondom neked, hogy Magyar, soha nem fog idomulni a rezsimhez, ahhoz túl tisztességes!
kereső
@Shikari: jajj! Hogy tudsz te aggódni! Félted Magyar Györgyöt?Mi lesz,ha mégtöbb ilyen kaliberű,tisztességes ember indul el a fidesz ellen?Netalán ezért aggódsz annyira?

Szerintem tudja mire vállalkozik.
Jozefina
Jog tudós, tisztességes ember. Biztosan a fia viszi tovább az ügyvédi irodát. Ilyen emberekre szükség van és jó, hogy elvállalta a jelölést. Remélhetőleg sem LMP, sem momentum nem indul vele szemben.
kereső
@Shikari: azért csak akad.Majd figyelj!
kiscsillag66
@wagabund: Nincsenek kétségeim, lesznek, akik rájönnek, hogy csak a "magyar". Még elnevezik nemzeti Magyarnak.
wagabund
@quadrocopter: hát igen...ő az, akin nem találnak fogást (pedig dolgoznak rajta rendesen)
patyuka
Egy tényleges parlamentáris demokráciában a "civilség" meg "függetlenség" a kormányzati és törvényalkotási munkában valójában fából vaskarika, mert csak káoszhoz vezethet!
Ha ugyanis ez a viszony lenne az ideális - ad abszurdum -, az lenne minden képviselő esetében... És akkor a mindennapi aprómunkában meg a szavazásokkor is, hogyan tovább?

Egyébként sem hiszem, hogy most éppen ennek a teoretikus dilemmának az eldöntése - sőt, egyáltalán a tematizálása - lenne a leszükségesebb és -fontosabb teendő.
Viszont az lenne a különcködők - LMP, Momentum, Új lendület... - egységes megítélése, már csak a választók orientálása céljából is, de elsődlegesen az együttműködésre hajlók összezárását célzottan is, hiszen az idő egyre csak fogy, a tisztázatlan dolgok száma pedig alig-alig csökken. Sőt - miként legutóbb a kettős állampolgárok szavazati jogát érintő problematika eszkalálásával az MSZP és Karácsony G. tették -: némely esetben még zavarosabb lett a helyzet...
wagabund
@patyuka: az első bekezdésed nagyon ül...
látszik, hogy vagy szociológus, vagy politológus vagy.(bár azok nem írnak ide...)
patyuka
Köszönöm; egyik sem, ui. nyugdíjas pedagógus vagyok; meglátásom szerint a 2. is ül; mert hiába bír igazságalappal a "de gustibus...", a pártok léteznek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.