A Nézőpont Csoport vezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi beszéde több volt, mint évértékelés.

Mráz Ágoston Sámuel az M1 aktuális csatornán – a beszéd elhangzása után – kiemelte:

az évértékelő egyszerre volt kampánybeszéd, a politikai közösség számára fontos elvi beszéd, a jövőről szóló beszéd, valamint a győzelemre készülő beszéd.

Rámutatott arra, hogy a miniszterelnök évértékelőjében sokat foglakozott a gazdasági eredményekkel, például a teljes foglalkoztatással, az alacsony inflációval, a költségvetés jó állapotával, a béremeléssel. Megjegyezte, kormányon lévő erőként fontos ismertetni az eredményeket, és megfogalmazni, miért kérik a felhatalmazást a folytatásra.

Mráz Ágoston Sámuel beszélt arról is, hogy

a kormány programja örök értékeken alapul, és abban a munka, az otthon, a család, a magyar modell gondolata fontos elem.

Kitért arra, hogy az idén 30 éves Fidesz összetartó politikai közösség, s az ellenzék nem tud ekkora politikai közösséget felmutatni. Az elemző szerint az évértékelő beszéd elérte a közösség megerősítésére vonatkozó célját, lelkesítő üzenete volt.

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Mráz ennyire még te sem lehetsz hülye!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Horizont: 2006. nem ő volt a ME. csak aspiráns volt, viszont 2002. ben ő volt az aktuális ,,hajjakend,, és onnan bukott egy rendeset !!!
Sámannus
Persze, ha a vonóban a húszezres van én is másképpen bazseválok. Bércsicska.
justhpeter
Samut elragadta a lojalitásba öltöztetett szervilizmusa. Ha nem így lenne másként értékelné ezt a primitíven szerkesztett, igénytelen tartalommal odalökött beszédet. Mert azt ő sem hiheti komolyan, hogy a vezére - megengedve a 10 millió embert a háta mögött - megrendszabályozza az Uniót és helyre teszi az ENSZ-t.
karma1
orban nincs abban a helyzetben, hogy ne oruljon. Az osszes altala fizetett kozmetikazott statisztika ot hozza ki eselyesnek.
Ha korulottem mindenki azt mondja rolam, hogy en vagyok a legszebb, a leggyonyorubb, akkor en bennem akkorara no az onbizalom, hogy ha torik, ha szakad, en elindulok a Miss Universe-en, es valoszinu nyerni fogok, hiszen korulottem legalabb masfel millio ember mondja, hogy szep vagyok, eselyes vagyok, ennyien pedig nem tevedhetnek , ugyebar...
Aztan majd a megmeretteteskor derul ki, hogy meg az ehes oroszlan sem tatja ki ram a szajat, nem hogy a zsuri... Es akkor hazaszaladok, hisztizek, a hibat termeszetesen abban a masfel millio emberben fogom keresni, akik azt mondtak, hogy milyen gyonyoru is vagyok... Meg veletlenul sem magamban, es nem is mondom meg nekik, hogy a versenyek elott sosem neztem bele a tukorbe, ... kulonben lattam volna az igazsagot..
orban egy virtualis valosagban el, amit a seggnyaloi alakitottak neki ki, ok tartjak eletben...
Szoval onnan lehet nagyot esni, ahol orban van eppen, pedig gyakorlatilag meg soha sem volt ennyire melyponton... Virtualisan meg? Amig habonynak kokoja van, mraznak hamis adatai, addig minden rendben lesz...:o((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél