A Közös Ország Mozgalom (KOM) március 25-re vitafórumot hirdetett, amelyre meghívta a nagyobb pártok listavezetőit. „Jól működő demokráciákban a választásokat a pártok vezetőinek nyilvános vitája előzi meg, ahol a politikusok kiállnak a választók elé, ütköztetik érveiket és bemutatják programjukat. Ez teremti meg a lehetőséget arra, hogy a listavezetők megosszák velünk elképzeléseiket az ország jövőjéről, valamint bemutassák azon intézkedéseket, amelyekkel a polgárok életszínvonalának javítását tűzik ki célul” – áll a KOM meghívásában Orbán az ilyen meghívásokra legtöbbször nem is reagál, most viszont Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója válaszolt a nevében, íme az indoklás: „Valódi és értelmes vita nem folytatható olyanokkal, akik az ország legelemibb érdekét sem hajlandóak szem előtt tartani, sőt, minden erővel az ellen tevékenykednek. Ilyen feltételek mellett vitatkozni képmutatás, sőt, a szavazók semmibevétele lenne.”
Megjött Orbán frappáns válasza, miért nem hajlandó senkivel vitázni
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Döbbenet! Megsemmisült az ukrán fronton az orosz tank, ami az 56-os magyar forradalomban is részt vett
- Magyar Péter: Nem véletlen, hogy a DK nyíregyházi alapszervezetéből 50-en léptek ki
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Puff neki! Most aztan megtudtuk, hogy az egesz ellenzeket mekkora ivben szarja le, veszi semmibe sem a komplett ellenzeket.
Es volt olyan bator, hogy ezt meg is uzente...
Mert meg ezt sem hajlando kimondani a piciny ajkaival...
Hogy kapna be neki a harapo's lo'
Es volt olyan bator, hogy ezt meg is uzente...
Mert meg ezt sem hajlando kimondani a piciny ajkaival...
Hogy kapna be neki a harapo's lo'
Pálinkás Pál
Most ezen mit csodálkoztok...mégsem mondhatta hogy a főnöke azért nem áll ki vitázni mert a nevén kívül semmit nem tud kimondani papír nélkül!!!
karma1
Jo, akkor nem csodalkozom, csak megjegyzem, hogy egy gyava fereg... Csodalkozas nelkul, szimpla megallapitaskent...
lusta
Ebben csak az az érdekes, hogy a Soros-bérenc felcsúti kis pocakos tolvaj zsebcézár mondja, mit mondja, kinyilatkozza mi Magyarország érdeke és ki képviseli és kik nem képviselik azt.
csipetke
...és ezt el is hiszi neki valaki?Egyszerűen be van sz@rva az olyan kérdésektől,mint az elios,és a nemzeti vő.Ezen felül is vannak számára rendkívül kényelmetlen kérdések,és lássuk be,ő már régóta papírból nyomja a rizsát,amit előre megírnak neki.Egy vitában pedig erre nincs lehetőség.Demeter Márta tökegyszerű kérdést tett fel neki,amire azt bírta mondani,hogy boldog karácsonyt!Ő a szájából segget csináló ember tipikus példája.
kereső
@karma1: lujza ! azt irja az ujság: Frappáns szó jelentése: 1. Csattanósan találó (megnyilatkozás, válasz), amely egyszerre meghökkentő és elismerést kiváltó is.
Ezzel a "csattanós" válasszal nem csak az ellenzéket veszi semmibe-hanem az őket támogató állampolgárokat IS!
Ez nem egy frappáns válasz,hanem egy pökhendi,gőgös,cinikus válasz,már-már kinyilatkoztatás-csak ÉN!!! vagyok !!!
Ennyi erővel azt is mondhatta volna,hogy "boldog nagypénteket"!
A 168 óránál is megnézhetnék egy szó jelentését-és akkor nem adnának egy ilyen cimet a cikküknek.Ujságirók eh...,mi ebben az elismerést kiváltó?
Ezzel a "csattanós" válasszal nem csak az ellenzéket veszi semmibe-hanem az őket támogató állampolgárokat IS!
Ez nem egy frappáns válasz,hanem egy pökhendi,gőgös,cinikus válasz,már-már kinyilatkoztatás-csak ÉN!!! vagyok !!!
Ennyi erővel azt is mondhatta volna,hogy "boldog nagypénteket"!
A 168 óránál is megnézhetnék egy szó jelentését-és akkor nem adnának egy ilyen cimet a cikküknek.Ujságirók eh...,mi ebben az elismerést kiváltó?
Borsodi
Ha a forgató könyv előre nincs megírva,a válaszok eltérnek az ő mesebeli világától akkor nincs tárgyalás csak cinikus megjegyzés amit már megszokhattunk,ha fideszes képviselőt kérdezünk.
www.youtube.com/watch?v=VBnH7FCdaA0
www.youtube.com/watch?v=VBnH7FCdaA0
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Es volt olyan bator, hogy ezt meg is uzente...
Mert meg ezt sem hajlando kimondani a piciny ajkaival...
Hogy kapna be neki a harapo's lo'