A civilizációra az egyik legnagyobb fenyegetést az iszlám jelenti, mégpedig nem annak szélsőséges formája, nem a terrorizmus, hanem a mainstream muszlim társadalom – hangoztatta Milo Yiannopoulos brit újságíró Budapesten pénteken.

Orbán Viktor támogatására és a bevándorlók elleni háborúra szólította fel a magyarokat Milo Yiannopoulos brit újságíró Budapesten
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A jobboldali, amerikai Breitbart News hírportál korábbi szerkesztője a XXI. Század Intézet szervezésében szólalt fel.

Veszélyek és esélyek a XXI. században című előadásában azt mondta, az iszlám nem olyan, mint a többi vallás:

nem egy ártatlan hit, hanem egy előíró politikai ideológia, amely megköveteli a nők elnyomását és a homoszexuálisok meggyilkolását. Ennek a szemléletnek nincsen helye Európában

– jelentette ki.

Szabadszájú beszédében Milo Yiannopoulos

többször utalt saját homoszexualitására, és felvetette, hogy őt és élettársát a világ sok országában megölné az állam.

Szavai szerint Magyarországban és benne közös, hogy mindkettejükről rengeteget hazudnak a baloldaliak. Ennek oka, hogy félnek tőlük – vélekedett, hozzátéve: a hitük miatt gyűlölik őket.

A brit újságíró azt hangoztatta, hogy

a magyaroknak semmiféle kötelezettségük nincs migránsok befogadására, ezért ne érezzék magukat rosszul a bevándorláspolitikájuk miatt.

Több európai állam, például Svédország és Németország "meg van szállva" – fogalmazott, majd arról beszélt, hogy

nem kell kedvesnek lenni az Európába érkezőkhöz, hanem "háborúzni" kell velük, mert "megtámadták" a kontinenst.

Az unió nemhogy határozott elutasítással reagált volna a bevándorlásra, hanem a nyújtott ellátásokkal gyakorlatilag meghívta a migránsokat – jegyezte meg.

A Breitbart News korábbi szerkesztője úgy vélekedett, hogy a Nyugaton élő keresztények a mai napig nem ismerik az iszlámot. Akik tapsolnak neki, alapvető félreértésben vannak a vallásról – fűzte hozzá.

Orbán támogatását szorgalmazta

Milo Yiannopoulos arra buzdította hallgatóságát, hogy

támogassa Orbán Viktor miniszterelnököt, aki egyedüliként állt ki Soros György ellen, gyakorlatilag kiutasítva őt az országból. A kormányfő mögé felsorakozva a magyarok győznek majd

– vélekedett.

Úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor nemzetközi ikonná vált. Magyarország a világ egyik legforróbb hadszíntere lett, megint utolérte a sorsa, ismét fontos szerepet kapott a nyugati civilizáció fejlődésében.

Elmondta, hogy egyre inkább csodálja ezt az államot, amelyre a magyaroknak büszkének kell lenniük. Ők lesznek a szabadságért folytatott harc éllovasai, szükség van rájuk – jelentette ki.

Milo Yiannopoulos úgy fogalmazott: az ördög él, és Soros Györgynek hívják, a politikai korrektség pedig egy rákos daganat.

Az esemény honlapján előzetesen úgy fogalmaztak, hogy Milo Yiannopoulos az előadásával "össztüzet zúdít az úgynevezett progresszív politikára és kultúrára".

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nem birtam vegigolvasni a cikket: ez mar mindennek a fonakja!
Hogy a homofobias orbant egy buzi vedje meg es az szolitsa fel az embereket a tamogatasara - ez teljesen egy megbolondult, feje tetejere allitott vilag megnyilvanulasa...
Mi johet meg?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@tudode: Nagyon bele találtál!A baj,hogy az ál keresztény-szattyán magyarok beoltatták magukat az előitélet virúsával és csak azt hajlandók lenyelni amit ők "szarnak"!Abból pedig mi nem kérünk!Maradok fideSS ellenes hazaáruló!
bencemacska
@wagabund: ma, 15:57
Nem értelek.
Valószínű én nem vagyok a helyzet magaslatán, de csak 3 mondat az enyém, a többi idézet.

Ne is emlegesd nekem Puzsért, mert nem kedvencem, bár most biztos használ a vérnyomásomnak!
tudode
@balos: .
Az én érzésem nem .. u t á l a t, mélységes kiábrándulás, nem csak ebből a SZEKTÁVÁ alakúlt gyülekezetből, az ország azon ÁLLAMPOLGÁRAIBÓL "is", akik .. t r ó n o n .. tartják ezt a POLITIKAI "SZAKMÁJÁT" is botrányosan, embertelenűl művelőt, akinek a SZAKMAI, DIPLOMÁCIAI érzéke, mint egy IMÁDKOZÓ SÁSKÁNAK!
Jozefina
Most aztán már tényleg a fejetetelyére állt minden. Semmit nem értek??? Orbán most buzi lett, vagy csak látáns, vagy fi a szösz??!!! Egy ilyen palinak kell mellette agitálnia!!! Kissé röhelyes??!!!
r2d2
A görög gyerek okos! nem kicsit, nagyon!
tudode
Na ne!
.
Felcsút büszkesége szerint
.
------ Orbán Viktor: "Újra kellene olvasni a Koránt"
https://www.youtube.com/watch?v=TXIXeZ9emlk...
.
Ez semmi:
.
---- Ezzel indokolja Orbán Viktor az óriásmecset építését
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/ezzel-indokolja-...
.
Erről volt/van, aztán mégis, mégsem szó:
.
---- Óriásmecset épül Budapesten és Debrecenben
http://vigyazo.blog.hu/2015/05/15/ezt_a_hatal...
.
Miért cukkolja az újságíró pártunk, és kormányunkat, hiszen AZT SEM TUDJA MÁR HOL a zűrzavaros FEJE!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél