Bíróvá nevezték ki Patyi Andrást. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

Áder János köztársasági elnök határozata szerint Patyi András kinevezése szeptember 4-ei hatállyal, határozatlan időre szól.

Patyi András korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke volt.

Bíróvá nevezték ki Patyi Andrást, a Nemzeti Választási bizottság volt elnökét

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság lemondott elnöke (b) és Rádi Péter ügyvéd a bizottság új elnöke a testület ülésén a Nemzeti Választási Iroda fővárosi székházában 2018. augusztus 14-én

Fotó, címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán

Az NVB-nek 2013-as megalakulása óta volt elnöke, azonban augusztus 14-én lemondott elnöki megbízatásáról, majd szeptember 1-jén átadta lemondó nyilatkozatát bizottsági tagságról is. A testület Rádi Pétert, az NVB eddigi tagját választotta elnökévé.

Rektori posztjáról – melyet 2012. január elseje óta töltött be – július 31-ei hatállyal mondott le Patyi András.

Az NKE rektori feladataival Koltay András egyetemi tanárt bízta meg az államfő szeptember 1-jével ötéves időtartamra. Koltay András pályázatát korábban az egyetem szenátusa és a fenntartói testület is támogatta.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Megszolgálta NVB elnökként.Bizonyára ilyen "szolgálatkész" lesz biróként is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kereső
Megszolgálta NVB elnökként.Bizonyára ilyen "szolgálatkész" lesz biróként is.
Commenter
@kereső: Justitia tényleg vak! Gratula! :(
tudode
Hogy a bánatba csinálják azt, hogy ALIG VANNAK, mint HARCOSTÁRSAK, és mindenütt ott vannak, netán KLÓNOZVA, a nyalakodókat nem számítva!
csipetke
Patyi is csak egy kesztyűsbáb,akivel orbán azt csinál,amit akar.Ilyen szolgalelkű lábtörlőkkel vette magát körül orbán,akikbe bármikor belerúghat,ők meg mosolyognak hozzá.Ezt a típust a legtöbb önérzetes,becsületes ember semmibe sem veszi.
kereső
@Commenter: Iustitia vaksága a jog pártatlanságát szimbolizálja.Most viszont kiveszik a kezéből a "mérleget"-ami által megfosztatik "vakságától"is!
Commenter
@kereső: teszi ezt csupa jogvégzett ember!
CsipkeRózsa
Patyi András igazán megszolgálta a kinevezését.

Koltay András is hamar felfutott a létrán, volt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság élén is, aztán lett egyetemi docens, most pedig rektor. Nem azért, mert az apukája Koltay Gábor.
kereső
@Commenter: Pontositanék- jogot végzett.Mert nem minden jogot végzett,lesz "jogvégzett" /deutsch,orbán...és ide sorolnám szájert IS, a Budapest-Brüsszel vonaton bepötyögött alaptörvényével együtt./
Commenter
@kereső: így van. ezek valószínűleg át sem léphették volna egyik (jogi) egyetem küszöbét se ha nincs a MSZMP ami kimosta őket a putriból. Kihagytad navracsicskát a díszes bagázsból ő meózta le az alaptörvénynek csúfolt grundfoscht, ami még csak köszönőviszonyban sincs a német alaptörvénnyel amelyiknek a nevét szimplán ellopták.
kereső
@Commenter: sőőőőőőőőőőőt! Tanára volt a fent emlitetteknek az ELTE Jogi karán,deutschnak egész biztosan." Egy brancs maguk mind, ne is tagadják..."
Commenter
" Egy brancs maguk mind, ne is tagadják..." kommunistából is a legalja brancs, a derék kurulos-köteles házmestert idézve.
namihami
@Commenter: @kereső: @CsipkeRózsa: Kis ország vagyunk. Egy csőcselékünk van, mindent azzal kell megoldanunk.
Tegnapelőtt kommunista ( Kiszes), tegnap liberális, mára hithű keresztény. Holnap mi lesz? Ki tudja? Lehet türk, de ha a zsidó jobban fizet, akkor az is benne van a pakliban. Csak a kassza csengője szóljon.
Jozefina
Na egy hűbérszolgával több!!! Az igazságszolgáltatás megcsúfolása!!!
CsipkeRózsa
@Jozefina: Ő eddig is hűbérszolga volt, csak más területen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.