A felnőtt magyar népesség 63 százaléka ért egyet azzal, hogy Magyarország büszke lehet a rendőreire; ennek ellenkezőjét a megkérdezettek 27 százaléka mondja – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet az Astoriánál történt október 23-i rendőri roham 12. évfordulója alkalmából készítettek.

"A rendőrviccek iróniája és a 12 évvel ezelőtti rendőrattak miatti bizalomvesztés már a múlté" – a Nézőpont szerint ötmillió magyar büszke a rendőrökre

Rendőrök és diákok táncolnak a győri városháza előtt tartott figyelemfelhívó flashmobon 2018. október 16-án. A gyalogos-átkelőhelyen történő balesetek megelőzését célzó akciót a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szervezte. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint

a rendőrviccek iróniája és a tizenkét évvel ezelőtti Astoria téri rendőrattak miatti bizalomvesztés már a múlté.

Nem alaptalan feltételezni, hogy a határvédelem sikere az egyik oka a várakozásoknál jobb rendőrségi imázsnak – írja a Nézőpont Intézet.

A kutatás szerint minél idősebb valaki, annál inkább büszke a magyar rendőrök teljesítményére.

A 18-29 évesek 49 százaléka, a 30-39 évesek 56 százaléka gondol jó szívvel a rendőrökre, míg az 50 évesek vagy annál idősebbek bő kétharmada van jó véleménnyel róluk.

A fiatalabb korosztályokban sincsenek többségben azok, akik a rendőrökről negatív véleménnyel vannak. Nem büszke a magyar rendőrökre a 18-29 évesek 41 százaléka, a 30-39 évesek 30 százaléka, az idősebb korosztályba tartozóknál pedig még tovább csökken ez az arány.

Átlag feletti arányban azonosulnak a rendőrséggel a megyei jogú városokban élők (68 százalék), valamint a szakmunkások (69 százalék), viszont Budapesten az országos átlag alatt teljesítettek a rend védői (57 százalék).

A kutatás szerint abszolút számokra fordítva mindez azt jelenti, hogy ötmillió felnőtt szerint Magyarország büszke lehet a rendőreire; közülük 800 ezren élnek Budapesten, 4,2 millióan vidéken.

"A rendőrviccek iróniája és a 12 évvel ezelőtti rendőrattak miatti bizalomvesztés már a múlté" – a Nézőpont szerint ötmillió magyar büszke a rendőrökre

Készenléti rendőrök a pécsi határvadász bevetési osztály elhelyezését szolgáló új épületegyüttes átadóján Pécsen 2018. október 3-án. Fotó: MTI/Lendvai Péter

A pártpreferencia szerinti megoszlás alapján csak a Jobbik-szimpatizánsok között vannak többségben azok, akik a rendőrségről negatív véleménnyel vannak. A párt szimpatizánsainak 43 százaléka büszke csak a magyar rendőrökre, 51 százalékuk nem.

A baloldaliak 58 százaléka, a kormánypárti szimpatizánsoknak pedig 77 százaléka nyilatkozott pozitívan a rendfenntartókról.

A jobbikosokon kívül nincs olyan mérhető támogatottságú párt, amelynek szavazói körében ne lennének többségben a rendőrségről pozitív véleménnyel bírók

- hangsúlyozták.

A Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása 2018. szeptember 21-26. között készült ezer felnőtt telefonos megkérdezésével.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Tele van a hócipőm mindazokkal, akik a 12 évvel ezelőtti rendőrattakra hivatkoznak.
Azért, mert sokuk teljesen hülye még a foci kupaszabályihoz és elfelejtik, hogy az első meccs a tévészékház ostroma volt, az október 23 pedig a visszavágó.
Az persze más, hogy én a tévészékház ostromlókat verettem volna végig Budapest utcáin, hogy szarják, hugyozzák ott össze magukat amikor legközelebb a rombolás és a gyújtogatás eszükbe jut. Mert természetesen lehet békésen tiltakozni, tüntetni, hiszen az elemi jog. A rombolás, gyújtogatás nem az.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@Csizmás Kond: Kinek képzelem magam? Aki megmutatja, hogy milyen IQ hiányos, szarházi románok pofáznak bele Magyarország belügyeibe, milyen hazug, mocskok szavaznak csak orbánra.
Shikari
@Csizmás Kond: Ez egy retkes antimagyar liberális. Le kell köpni és belerugni mint a veszett állatba. Nem nagy a különbség amúgy.
Csizmás Kond
@F_Viktor: Te egy takonypóc vagy...mutogatsz mint a néma, hadonászol és mocskolódsz mint otthon ahogy szoktad...egy hülyegyerek vagy.
Csizmás Kond
@Shikari: ...egy félnótás...még egy ép egészséges megfogalmazást nem olvastam tőle itt...pedig már elég rég olvasgatok...:)
m73
@F_Viktor: enged el,mert a végén lesüllyedsz a szintjükre és ott megvernek a rutinjukkal:-).
m73
Azokra a nyighaj rendőrökre gondoltak.Akik nem merik le állítani a bmw-ket audikat,merciket?Mert nem tudják,hogy fitymaszos majom vagy cigány bűnöző ül bennük.Helyettük a feliciás adófizető dolgozó magyar embert szívatják!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél