Ma Magyarországon minden hajléktalannak jut hely, az ellátórendszer felkészült az idei télre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.

Az EMMI ígérete: minden hajléktalannak jut hely
Fotó: Pixabay

A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy a következendő napokban lehűlés várható, ezért még fontosabb a hajléktalanok védelme, illetve az, hogy ne a hideg utcán legyenek. Nem csak fagypont alatti hőmérséklet esetén lehet fenyegető a kihűlés veszélye, a leromlott állapotban lévők ennél enyhébb időben is kihűlhetnek a közterületen – tették hozzá a közleményben.

Kiemelték, hogy

minden hajléktalannak jut elegendő hely, az intézményekben fűtött szobát, ágyat, meleg ételt, egészségügyi ellátást és tisztálkodási lehetőséget biztosítanak.

Férőhely hiánya miatt senkit nem utasítottak még el, ez a jövőben is így lesz, a kormány továbbra is biztosítani fogja a férőhelyeket a rászorulóknak – hangsúlyozta az Emmi, hozzátéve, hogy a hajléktalanellátás sok szervezet – a rendőrség, a mentőszolgálat, az önkormányzatok, a helyi polgárőrségek és a civil szervezetek – együttműködésén alapul.

Az kérték, hogy aki segíteni szeretne a rászoruló embereken, hívja az ellátók diszpécserszolgálatait, amelyek értesíteni tudják az adott helyzetben legjobban segíteni tudó szervezeteket.

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A kb. 9000 helyre NEM FÉR BE 20 EZER EMBER, emmi menjél a picsába a hülye oltós dumáddal !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
@Horizont: Mutass már egyet amelyiknek nem jutott hely.
desiro
Biztos kinyitottak számukra 1-2 stadiont, fűtött gyeppel???
@Shikari: Hülye!!! azért nem mennek be mert ellopják a kevés vagyonkájukat is!!!
Cieranna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Ugyan az a = = > > www.3xDate.top...
Czibor32
--Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél