A közösségért való cselekvést, a nemzet felemelésének szándékát hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere rektori és egyetemi tanári megbízások átadásán pénteken, Budapesten.

Kásler Miklós – utalva a magyarság történetére – úgy fogalmazott:

megmaradásunk záloga az a kultúra volt, amit generációk hosszú sora teremtett meg, és az a tudomány, ami a magyar nemzetet felemelte a kultúrnemzetek közé.

Az önök elődei hozták létre az első nagy magyar orvosi iskolát, a műszaki tudományokat, tizenhét magyar származású Nobel-díjas van, zenénk meghódította a világot – sorolta a miniszter.

Kitért arra, hogy a magyarság megmaradásában a szellemi javak mellett a fizikai képesség kifejlesztésének is szerepe volt.

A miniszter felhívta a megbízásokat átvevők figyelmét elődeik örökségére, akiknek nyomdokába lépnek. A feladatuk, hogy ezt a tudásbázist és szellemi örökséget az utódoknak átadják, és a legkorszerűbb módon tanítsák meg a felnövekvő generációt a legkorszerűbb tudományokra – mondta.

Kitért arra is, hogy a negyedik ipari forradalom korát éljük, nemcsak a világ, az ideológiák, az államformák változnak, hanem a tudományos körülmények is.

Ugyanakkor azt soha nem szabad feledni, hogy fundamentum nélkül a felépítmény mindig instabil – fogalmazott Kásler Miklós.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.