Brüsszel mindent elkövet, hogy élen járjon az ENSZ globális migrációs csomagjának végrehajtásában, de ezt mi meg fogjuk akadályozni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A tárcavezető kiemelte:
tavaly Spanyolországban megduplázódott az illegális határátlépések száma, Törökországban 50 százalékkal több illegális bevándorlót fogtak el, mint 2017-ben, és Cipruson is duplájára nőtt az érkezések száma.
Emellett a görög-török szárazföldi határon is folyamatosan emelkedik az érkezők száma – tette hozzá.
Úgy vélte, az ENSZ globális migrációs csomagja olyan helyzetet idézett elő, amikor a globális migrációs folyamatok újabb lendületet kapnak, hiszen a csomag a migráció megállítása helyett annak "menedzselésére" helyezi a hangsúlyt, ami elfogadhatatlan.
A külügyminiszter emlékeztetett:
az ENSZ 40 tagállama nem szavazta meg a csomagot, ezért elfogadhatatlanok azok a törekvések, amelyek arra irányulnak, hogy nemzetközi jogi hivatkozási alappá tegyék a csomagot.
Sok ilyen törekvés lesz Brüsszelben is, mert az ottani tisztségviselők presztízsveszteségként élték meg, hogy "nem tudtak elöl menni a globális migrációs csomag elfogadásában", mivel Magyarország már az elején világossá tette, ebben biztosan nincs közösen képviselhető európai álláspont – mutatott rá.
Szijjártó Péter szerint most ezt kompenzálva mindent elkövetnek, hogy Brüsszel élen járjon a globális migrációs csomag végrehajtásban.
Ezt mi természetesen meg fogjuk akadályozni
- jelentette ki.
Emlékeztetett:
az EU 9 tagállama, azaz egyharmada nem szavazta meg a csomagot, tehát szó sincs arról, hogy "az európai országok valamifajta egységfrontban a globális migrációs csomag végrehajtását kívánnák elérni".
Szijjártó Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy az osztrák-magyar határt 55 ponton lehet átlépni a jogszabályoknak megfelelően, ezek közül 19 nagy forgalmú átkelőhely, 36 pedig kisebb forgalmú, és utóbbiak közül 10 esetében léptetett életbe korlátozásokat Ausztria.
Miután tárgyaltak a helyzetről, 4 helyen minden korlátozást feloldottak, és 6 útkapcsolat maradt, ahol az osztrák polgármesterek kérésére egyelőre fennmaradtak a korlátozások, de ezekből csak egy jelent aszfaltozott utat, a többi 5 földút, a tárgyalások ezekről a határátkelési pontokról folytatódnak – jegyezte meg.
Szijjártó Péter a nagyberuházásokról szólva rámutatott arra, hogy a világgazdaságban óriási változások zajlanak, a rendkívül modern technológiai megoldások ma már az alapot jelentik, a siker alapvető kritériumait jelentik.
Nagyon fontosnak nevezte, hogy a magyar gazdaságot át tudják léptetni a "következő dimenzióba", hogy ne csak termelési, hanem sokkal inkább kutatás-fejlesztési helyszínként kezeljék Magyarországot a nagy nemzetközi és a magyar vállalatok.
Közölte, "ez így is van", 2018-ban 98 nagyberuházás jött Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, összesen 1380 milliárd forint értékben.
Soha nem érkezett még ennyi és ekkora értékű beruházás Magyarországra
- jegyezte meg a tárcavezető.
Közölte,
a beruházások 17 ezer új munkahelyet hoztak létre, amelyeken az átlagfizetés 420 ezer forint.
Ez 40 százalékkal több a 2017-ben létrehozott munkahelyeknél – mondta Szijjártó Péter, aki rámutatott: ez azt jelenti, hogy egy év leforgása alatt a Magyarországon létrehozott munkahelyeken előállított hozzáadott érték, az ott képviselt technológiai színvonal, a kutatás-fejlesztési tartalom dinamikusan, rendkívül gyorsan növekedett.
Forrás: MTI
Címlapi kép: MTI/Illyés Tibor
Ha esetleg nem tudnád már az Unió megszavazta, hogy csak az kap uniós suskát aki betartja az uniós törvényeket !!!
Ez megint egy hatalmas pofon faszkalap !!!