Prioritási listát állítottak az emberek a családok védelméről szóló nemzeti konzultáción, amelynek kérdőívét mintegy 1,4 millióan töltötték ki – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

"1,4 millióan töltötték ki a kérdőíveket" – Novák Katalin szerint prioritási listát állítottak az emberek a nemzeti konzultáción

Fotó: MTI Illyés Tibor

Novák Katalin azt mondta,

egyetértés van a magyar emberek között abban, hogy a magyar gyerekek születésében látják a jövőt, és nem külső forrásokra szeretnének támaszkodni, ugyanis minden kérdésnél 90 százalék fölötti volt az igen válaszok aránya.

Ez komoly felhatalmazást ad a kormánynak – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy

a legtámogatottabb a gyermekek biztonságáról szóló kérdés volt.

Ez alapján jól látszik, hogy ebben a kérdésben az államnak komoly feladatai vannak.

A fiatalok életkezdését szolgáló segítséget is fontos feladatként jelölték meg, ezért erre is javaslatokat készítenek

- ismertette az államtitkár.

Forrás: MTI

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
novák szatyor Annak a gyermeknek akinek a kezeléséhez nem ad pénzt ez a tetű állam ami TIK VAGYTOK annak csak annyit tudok kívánni, hogy dögöljetek meg hazug tetvek !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakcsubakka
@tudode: Az én meglátásom,hogy a fiatal házasok pedig ne fékezzenek ,hanem durr bele bumm a közepibe,oszt jónapot ! A CSÓK is mehet ...!
Ma nem iszok többet, mert olyan hülye leszek ,mint a dubrincs a csikari,a pagerobogár,+ a vergőcce együttvéveva !
bakcsubakka
Hej a csicsogóját !
Elfeledkeztem novák luvnyanéni becses személyéről ! Szerintem megérett már egy gruppen orálra a fifess frakcióval. Hallgasson Kelemen Annácskára és mire végez a bagázzsal tele lesz boldogság hormonnal ?
Antionesta
Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon >>> http://tinyurl.com/kp95cw8...
desiro
@bakcsubakka: Ezen majdnem behaltam.
desiro
A fényezik magukat, miközben nyilvánosan halálra ítélnek egy gyereket.
fideSS birkák szüljetek hát gyereket a gazda állatotoknak.
O1G.
Eladott Ország
@lusta: tegnap, 19:19; Sajnos a fidesz nevű bűnbanda szarik rá, hogy mi lesz utánuk. Nekik csak Magyarország pénze az első, amíg uralkodnak. Ilyen mérhetetlen mérvű pusztítást ( gazdasági, erkölcsi, szellemi) az országban Szent István óta egyetlen egy kormány sem csinált.
https://uploads.disquscdn.com/images/c0dde7e6...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.