Ha Orbán Viktor a neki küldött ötödik levélre sem válaszol, a közszolgálati dolgozók ráfordulnak a sztrájk előkészítésére.

A Népszava cikke szerint egyre inkább érik a sztrájk lehetősége a közszolgálati szakszervezeteket tömörítő Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságnál, mivel Orbán Viktor miniszterelnök eddig nem válaszolt a leveleikre. Ha az ötödik levélre sem kapnak választ, akkor "még az EP választás előtt bírósághoz fordulnak, hogy a jogászok mondják ki egy esetleges sztrájk jogszerűségét." 

Érik a sztrájk a közszolgáknál Orbán hallgatása miatt

Fotó: Illusztráció/Facebook/Orbán Viktor

A tíz szakszervezet fölötti – amelyek lefedik a közszféra egészét a köztisztviselőktől a pedagógusokon, a bölcsődei dolgozókon és a hírközlésben alkalmazottakon át a Külügyminisztériumban, a kultúra, a tudomány és a szociális gondoskodás területén tevékenykedőkig – OKSZ először március 20-án kérte öl a miniszterelnököt, hogy jelölje ki a tárgyalásra a kormányzat részéről delegáltakat, ám ez azóta sem történt meg, hiába követte az első levelet még három.

"Az elmúlt két hónapban két államtitkár és egy helyettes államtitkár jelezte, hogy hajlandó lenne egyeztetni egyik vagy másik terület érdekvédőivel, de a sztrájkbizottság nem hagyta magát szétszabdalni, mert szerintük a közszféra egészét hátrányos helyzetbe hozó kormányzati döntéseken kell változtatni. A sztrájktörvény alapján abban az esetben, ha nem állapítható meg a kormány képviseletében tárgyaló szakterületi vezető személye, az egyeztetés a társadalmi párbeszédért felelős miniszter – jelen esetben Varga Mihály pénzügyminiszter feladata lenne. Ezt a lehetőséget azonban egyetlen eddigi kormányzati válasz sem vetette fel"

- olvasható a cikkben.

A Népszava szerint az utolsó, Orbánnak küldött levélben az szerepelt, hogy ugyan az OKSZ leült tárgyalni a pénzügyi helyettes államtitkár Marczinkó Zoltánnal, ám hamar kiderült, hogy Marczinkó a sztrájkbizottság által megfogalmazott egyik témában sem tud nyilatkozni.

Az OKSZ legkésőbb jövő hét hétfőn le akar ülni egy kormányzat részéről érkező kompetens tárgyalóféllel, ám ha ez nem jön össze, akkor marad a jogi út, és utána a sztrájk.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nem tud értelmesen válaszolni, tehát nem válaszol !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@csipetke: Meg egyébként is ,,gecik is,, !!!
Yoda69
Mar a 3. level utan sztrajkolni kellett volna. orban leszarja a rabszolgakat.
Lepényleső
Balga banda,mire vár a csodára? Kell a pénz Romániába,Ukrajnába,Szerbiába stb.világba?
Teljesülhessen a bán álma,hiszen ezt a balga népet ő választotta,-ki a rabszolga sorsa?
Clavigo
Masszív fitymasz-proletárok,,( mint. a tanárok ,,detto),... Szívjátok le a Gazdátokat,,,levelezés közben...
Borsodi
Birka nép ezt a sorsot,minisztert érdemli.Nincs még egy ilyen, agy mosott balga megvezetett nép az egész világon mint mi.
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hatalmas...
Yoda69
@Borsodi: De van, ilyen az Eszak Koreai is. Mondjuk ott fejbelovik azt aki nem tapsol a diktatornak. De meg nalunk is eljohet ez az ido nem is olyan sokara.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. September 21., 16:18
Szörnyethalt egy motoros a 3-as főúton
Nagyvilág - 2019. September 21., 14:27
A V4-eket bírálta az olasz kormányfő