Az európai keresztény kultúránkat fenyegető veszélyt komolyan kell venni – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Gödöllőn.

Felkészült? Vasárnap "megvédheti a keresztény kultúránkat"
Fotó: Kovács Attila/MTI

Rétvári Bence a II. Máriabesnyői Mladifest ifjúsági keresztény fesztivál megnyitóján azt mondta: nagy "az egymásnak feszülés" Európában a keresztény Európát fontosnak tartó és az azt nem fontosnak tartó, a keresztény Európát "lecserélni" is hajlandó erők között.

Úgy fogalmazott: "mindenünk a keresztény hitünkből fakad", a kultúránk, a hagyományaink, az ünnepeink és az időszámításunk is.

Most vasárnap mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy megvédje az európai keresztény kultúrát

- fűzte hozzá Rétvári Bence az európai parlamenti (EP) választásra utalva. Vécsey László (Fidesz), Gödöllő és térsége országgyűlési képviselője azt mondta: a világban szinte tabunak számít, hogy világméretű a keresztényüldözés, 245 millió embert üldöznek, pusztán azért, mert őrzi keresztény hitét és kultúráját. A világban "csak tavaly négyezer keresztény halt vértanúhalált".

Közölte: a kormánypárti országgyűlési képviselők támogatják a kormányt abban, hogy tegyen meg mindent az üldözött keresztények megsegítéséért.

Egyre többen figyelnek fel pozitív példaként a magyar kormány által 2017-ben indított Hungary Helps Programra, amelynek keretében eddig 35 ezer üldözött keresztényen sikerült segíteni – tette hozzá a fideszes képviselő.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Nem az lenne a dolga a KÖZSZOLGÁKNAK, hogy villogjanak a vallásukkal, hanem az, hogy TISZTESSÉGESEN szolgálják a társadalom 100%-át.
.
Sajnos a Krisztusból is bohócot csinálnak
.
----- ORBÁN V - "KERESZTÉNY" (Official Music Video)
.
https://www.youtube.com/watch?v=t1drUs7Miic&t...
.
Ami SOKK az SOKK!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
Bencus te nagyon ócska tróger; sem keresztény nem vagy, és kulturált még annyira sem! =))
Maxipocak
Ha már a kereszténység "védelméről" pofázol te szemétláda, kezdd a "ne lopj", "ne hazudj", szered felebarátodat" kezdetű parancsolatok betartásával! Hogy szakadna rátok az ég!
Qqberci
Inkább rúgjuk tökön a csutkányt!...
advocat
Azért a keresztény kultúra nagy részét - kis hazánkban is - túlnyomórészt zsidók csinálták. A névsortól most eltekintenék, mert nincs annyi hely. Itt sem.
justhpeter
@Maxipocak: Egyetértek. Semmi közük sem a kereszténységhez sem a kultúrához.
ila51
@tudode: ez mind megélhetési bűnöző

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.