A BRFK felkérésére az ózdi rendőrök Ózdon elfogták a nőt, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertben megkínzott egy görög teknőst – közölte a Police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, mert a Fővárosi Állat- és Növénykert feljelentése alapján 2019. június 13-án egy látogató utcakövet dobott egy görög teknősre.

A zuglói nyomozók kevesebb, mint 20 órán belül azonosították és az Ózdi Rendőrkapitányság rendőreivel együttműködve elfogták a feltételezett elkövetőt.

A 28 éves V. Adélt előállították, kihallgatása folyamatban van, a nyomozó hatóság őrizetbe vételét és bíróság elé állítását tervezi.

A nő szerda délután kockakővel ütötte a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét. Az állatot a gondozók a zárás előtt találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, így a teknős elaltatása mellett döntöttek – áll az intézmény csütörtöki közleményében.

A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj, szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján.

Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztításával vagy károsításával természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Fiatal teknős volt az áldozat

Az agyonvert teknős mindössze nyolcéves hím példány volt, ez teknősöknél fiatal kornak számít, mivel ezek az állatok évtizedekig élhetnének. Így az agyonvert állat is élhetett volna még akár hetven-nyolcvan évig is

– mondta el korábban az Indexnek Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Hanga Zoltán szerint fontos, hogy lássák az emberek, akik esetleg hajlamosak egy ilyen tettre, hogy ez egyrészt büntetendő, másrészt a társadalom mély megvetésével jár.

Az állatkertben élő teknősök jelentős része egyébként mentett teknős, olyan állatok, amiket például csempészektől koboztak el

- tette hozzá a szóvivő.

Forrás: police.hu

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
Helyes. Megérdemelné, hogy alligátor teknősök elé vessék...ott kővel se rúgna labdába a szemét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@durbincs: arra passzol aki a teknőst agyonverte, például. Miért nem vesz az állatkertnek a kommenpénzéből egy kis teknőst? Ha már úgyis hal az avatarja, szép gesztus lenne magától, de ez eszébe sem jut, csak másokat piszkál.
durbincs
@Commenter: nem ül sokat maga a képernyő előtt ? azt még a végén megbuggyan ide nekünk ?
Commenter
@durbincs: a gazdáját féltse. az már rég megbuggyant.
dhszalai
Keeeeresse meg a mezteleeen lanyok a városodbaan itt van : kgh.pl/lanyok
durbincs
@csak húgy...: mondják maga Úz -völgyébe volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ottnyugvokat ?...
tulipánnyal +@Kula: .-val +@silbert: .? meg még kivel ? Maguk a Temetőeldözerolok ? +a Bánya-lárva @kakaósbögre: ?...
meg meg @kokopelli: a már rettentet rőftelen , szájjas-májas veloszipéd-bánya-hős ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. June 23., 22:07
Ő lett Magyarország Szépe – fotó
Itthon - 2019. June 24., 07:34
Két halálos baleset történt a hétvégén