Belső vizsgálatot indít és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tesz a MÁV-Start a pénteken kimaradt és több utassal tárolóvágányra húzott monori vonat ügyében az eset mielőbbi tisztázására, és kártérítést nyújt az érintetteknek – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Otthagyta utasait a vonat – reagált a MÁV
Fotó: Kálmándi Ferenc/MTI

A közleményben felidézték: péntek délután a menetrend szerint 17.38-kor Monorra induló, S50-es jelzésű járat mozdonyvezetője röviddel az indulási idő előtt a Nyugati pályaudvaron jelentette, hogy

a mozdony műszaki hibája miatt a vonat nem fog tudni közlekedni.

A vasúttársaság üzemirányítása úgy döntött, hogy a nagyobb késések elkerülése érdekében ezt a monori járatot lemondja.

Hozzátették, hogy ezek után az utasokat leszállították, a Nyugati pályaudvar utastájékoztató kijelzőire kiírták, hogy a vonat nem indul.

A hangosbemondón többször felhívták az utasok figyelmét arra, hogy szálljanak át a 17. vágányon álló szerelvényre, az lesz a következő induló járat Monor felé.

Mint írták, az utasok leszállása után a szerelvényt az állomás tolatómozdonyával kihúzták egy távolabbi tárolóvágányra. Később a MÁVDIREKT-et felhívta egy a személykocsiban maradt utas, aki elmondta, hogy többen is a vonaton vannak. A pályaudvar ügyeletese a helyszínre küldte a biztonsági őrség munkatársait, hogy kísérjék vissza az utasokat a peronokhoz a mintegy 200 méterre lévő tárolóvágánytól.

A vasúttársaság belső vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy

az indulásra váró vonaton megfelelően tájékoztatták-e az utasokat a járat lemondásáról és a kivontatás megkezdésekor meggyőződtek-e a személykocsik kiürítéséről.

A MÁV-START emellett kártérítést nyújt azoknak az utasoknak, akik péntek délután a Nyugati pályaudvarról nem tudtak elutazni a 2786-os számú monori személyvonattal.

A visszatérítési és kártérítési igényeket a vasúttársaság ügyfélszolgálata kezeli és bírálja el, amelyhez az utazásra jogosító menetjegyet, bérletet bemutatva fordulhatnak az utasok. A kérelmeket e-mailben az [email protected] címre kell eljuttatni, személyesen a Keleti pályaudvaron (a 9. vágány mellett) lehet intézni, de az utasok benyújthatják kártérítési igényüket a vasúttársaság jegypénztárainál is.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Itt senki semmiért nem felelős, mindig mindenki a legjobban csinál mindent.
Hiba mindig a károsultakban van. Ennyi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Hasonló eset esett meg velem is ezen a járaton két hete. Az előző vonat először, majd 10 perc késéssel indult volna, majd bejelentették, hogy egyáltalán nem indul, csak a következő (félóránként jár). Erre szálltam fel én is. Nem indult időben, majd az utasok szóltak, hogy egy utas mondta, hogy ez a vonat nem fog menni, majd a 17-es vágányra jön egy szerelvény, az fog menni. Közben jött a kalauz. Kérdeztük, de ő nem tudott semmiről. Ott előttünk hívta fel a főnökeit, akik közölték, hogy tényleg így van. mire a kalauz kifakadt, hogy miért ő tudja meg utoljára, azt is az utasoktól.

Mult hét pénteken ugyanez a viszonylat 13:38-as indulás a Nyugati pályaudvarról. A hangosbeszélő bejelentette, hogy ezen a viszonylaton nem a Nyugatiból, hanem Kőbánya-Kispestről indulnak a vonatok. 6-os villamos, metró, metrópótló és a KÖKI-n millió ember várta a vonatot. Érdekes mód az egy órával később induló vonat már mégis a Nyugatiból jött.

Egyszóval döbbenet ami itt folyik. Az érdekesség, hogy ősztől elég sokat utaztam ezen a vonalon és semmi probléma nem volt. Megérkezett a nyár és a MÁV összeomlott.
papa.49
Ez az őskorban úgy működött, hogy a klajzi végig ment a tuján és elmondta, hogy ,,EZ A VONAT NEM INDUL,, és csak utána húzták ki a szerelvényt !!!
De már látszik az igen komoly fejlődés ezen a téren is, csaj AZ IRÁNY A ROSSZ ITT IS !!!
Eriksson
A MÁV-Start a MÁV egyik leányvállalata, egy ZRT.
Ilyesmire vágyott Cseh Katka?
vacsi
Mi péntek délután a 15.08-kor a 15. vágányról induló zónázó vonattal utaztunk volna Ceglédre. A vonat zsúfolva volt, 5 percenként bemondták, hogy késik, a késés idejét folyamatosan növelve, végül 50 perc lett. Ekkor elindult a 17. vágányról az eredetileg 15:33-kor induló vonat. A hangosbemondót nem lehetett hallani, személyzet sehol, a telefonos ügyfélszolgálat semmit nem tudott mondani. Végül a 16.33-kor induló vonattal tudtunk hazautazni, fél 7-re érkeztünk meg.
papa.49
@vacsi: Hát ez gyönyörű, a 70 km út tartott ebben a dög melegben 3.5 órát !!!
Hát a máv ne induljon a leggyorsabb vonat címért, mert lehet a ,,csigajelmezes,, futók is lehagyják, na de ez nem érdekli a fütyiszt, a lényeg hogy a VI. 5 millás fizetést visz haza, és EZ MA MÁR NEM POFÁTLANUL SOK !!!
Commenter
@papa.49: még gyönyörűbb, hogy a balatoni járatok büfékocsijai rendben működnek sőt. De ezen kívül semmi sincs rendben, állnak és rohadnak tovább, az utasok meg úgy járnak ahogy.
https://index.hu/kultur/eletmod/2019/06/16/ma...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.