Az Egyesült Államok azt kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsától, hogy szerdai ülésén foglalkozzon "az észak-koreai provokációkkal" – jelentette be hétfőn az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Washington azt kérte az ENSZ BT-től, hogy foglalkozzék "az észak-koreai provokációkkal"

A minisztérium álláspontja szerint "a nemrégiben végrehajtott rakétakísérletek" az észak-koreai provokációk "megsokszorozódását" jelentik.

A Koreai-félszigeten nemrégiben tapasztalt fejlemények miatt Washington a héten vitát kezdeményez Észak-Koreáról

- mondta a szóvivő.

Washington ugyanakkor hétfőn megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvitassák az észak-koreai emberi jogi helyzetet. A 15 tagú BT európai tagjai – köztük az Egyesült Királyság és Németország – kedden szerették volna napirendre tűzni a kérdést, de az Egyesült Államok, amely a testület soros elnöke, nem szavazta meg, így nem lett meg a szükséges számú voks.

Richard Gowan, a Nemzetközi Válságcsoport nevű agytröszt egyik ENSZ-szakértője New Yorkban újságíróknak azt mondta: az amerikai kormányzat nem akarja elveszíteni az esélyt az Észak-Koreával tervezett nukleáris megállapodás megkötésére.

Kim Szong, Észak-Korea ENSZ-nagykövete a múlt héten figyelmeztetett arra, hogy a BT bárminemű vitáját országa emberi jogi helyzetéről Phenjan provokációként és az Egyesült Államok "ellenséges magatartásának újabb jeleként" értékelné. Az ENSZ-nagykövet viszont szombaton bejelentette azt is, hogy a nukleáris leszerelés már nem szerepel a Phenjan és Washington közötti tárgyalások napirendjén, és nincs többé szükség hosszas megbeszélésekre sem a két ország között.

Észak-Korea szintén szombaton jelentette be, hogy "nagyon jelentős" rakétakísérletet hajtott végre. Erre Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Twitteren reagált, azt írva, hogy az észak-koreai vezető mindent elveszíthet, ha ellenséges magatartást tanúsít.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Washington kéri az ENSZ BT-t? Hát ez jó...ez olyan, mint amikor pistike kéri az óvónénit hogy vegye vissza a vödrét a Józsitól..
Egy nagy homokozóban mintha csupa hülyegyerek játszana.
sokanvagyunk
A birodalmak fegyverkísérleteit senki nem kérdőjelez(het)i meg - van aki már készen kaphatja meg, van akinek egész atomarzenálja van, egyetlen kísérlet nélkül is...
Eriksson
Az őrült rakétásnak egyetlen tárgyalási alapja van. Amúgy mehetne a levesbe.
http://www.kepfeltoltes.eu/images/2019/12/10/...
Jozefina
Trumpnak elment a bátorsága, vagy szégyenli, hogy csúnyán átverte a kis dömötör??!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.