Kedden elfogatóparancsot adtak ki Bocskai Péterrel szemben, és a férfi az éjszakát már a börtönben töltötte – tudta meg a 24.hu. Korábban megromlott egészségére hivatkozva nem vonult börtönbe. A 2014-es választáskor Orbán Viktor miniszterelnök nála kávézott. Bocskai Pétert, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatóját hűtlen kezelés és folytatólagosan elkövetett magánokirat felhasználása miatt ítélték el. Bocskai a vád szerint az önkormányzati cég vezetőjeként egy ismerős vállalkozót bízott meg útfelújításokkal, de annak egy részét csak leszámlázták, a munka nem készült el.

Csaknem egy éve nem kezdte meg szabadságvesztésének letöltését Bocskai Péter, azonban az erről szóló – a 24.hu oldalon megjelent – cikk után rögtön intézkedett a büntetés-végrehajtás – számolt be szerda délelőtt a 24.hu.

Bocskai, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatója annak ellenére nem vonult börtönbe, hogy 2018 novemberében jogerősen két év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Ő az a nyíregyházi háromgyerekes családapa, akinek otthonában „váratlanul” megjelent a 2014-es választási kampányban Orbán Viktor miniszterelnök, hogy elbeszélgessen vendéglátóival. A miniszterelnök Facebook-oldalán ma is elérhető a felvétel.

Bocskai az elmarasztaló ítélet után többször kért halasztást megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva, perújítást is kezdeményezett, majd Áder János köztársasági elnökhöz fordult kegyelmi kérvénnyel – teszi hozzá a 24.hu. Bár már tavaly márciusban börtönbe kellett volna mennie, nem vonult be, és eddig a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sem intézkedett vele szemben. Ezen változtatott a lap szerint a 24.hu oldalon kedden megjelent cikk.

A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint a BVOP kedden kérelmezte a törvényszék büntetés-végrehajtási bírójától az elfogatóparancs kibocsátását Bocskai Péterrel szemben.

A bíró kiadta a parancsot, ami alapján elfogták a férfit.

Ezután a bíróság intézkedett beutalásáról a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

Bocskait a Debreceni Ítélőtábla 2018 novemberében folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt két év börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen.

Bocskai Péter a vádatiratban foglaltak szerint az önkormányzati tulajdonú cég vezetőjeként a földutak karbantartásáért, az útfelújítási és útstabilizálási munkákért is felelt. 2012 szeptemberében olyan vállalkozási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal, amelyről a bíróság szerint tudta, hogy az abban foglalt munkákat az nem végzi el. Vádlott-társai a jogszerűség látszata érdekében a teljesítmény-igazolásokat aláírták, ezért a számlák ellenértékét kifizették.

Az ügylettel hárman összesen majdnem 33 millió forint kárt okoztak az önkormányzati cégnek a vád szerint.

Forrás: 24.hu, Index, HVG

Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Ahhoz, hogy bevonuljon a börtönbe, egy ujságcikk kellett?! Egyébként meg nem jöttek rá, hogy elfogató paranccsal be lehet vinni?! Ez bizony szomoru és egyben nevetséges...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fahrenheit451
Javaslom a börtönre ítélteknek, hogy ne vonuljanak be.
Ha ez nem tetszik valakinek, hivatkozzanak Bocskai Péterre.
Ha balhé lesz, akkor meg lehet perelni a magyar kormányt kurva sok pénzért - mert a törvény előtt nincsenek egyenlőek és egyenlőbbek, mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak !!!
Lepényleső
Állítólag a közmondások tükrözik az igazságot?
- Madarat tolláról,embert barátjáról ismerhetjük meg?
- Zsák a foltját megtalálja?
- Összehordta a szemetet a szél?
Van hát ki itt még szabad egyenlőséget remél?
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 14:01; "Még milliós összegeket is fog kapni, mert szar az ellátás!" Ebből legalább kártalanítani lehet, az áldozat hozzátartozóit, és reméljük nem úgy, hogy az ügyvédnek kell felszólítani az államot, hogy azt ne az elitéltnek fizessék ki!
sokanvagyunk
@justhpeter: 14:56) 'Miért pont ezt a jóembert..." - mert a látogatás előtti kötelező átvilágítás során környezetükben ezt tűnt a legtisztábbnak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok