Nincs semmilyen ok az otthoni készletek felhalmozására, indokolatlan, hogy a magyarok megváltoztassák fogyasztási szokásaikat a koronavírussal kapcsolatos híresztelések miatt.

Felvásárlási pánik: ostobaság

A magyar élelmiszer-kereskedelem 80 százaléka hazai forrásból szerzi be az árut, a kereskedők ráadásul hónapok óta alkalmazkodnak az egyébként is bőséges lakossági fogyasztáshoz, vagyis az ellátási láncunk képes kielégíteni a forgalmasabb időszakokban jellemző igényeket is, akárcsak karácsonykor, húsvétkor – mondta a Magyar Nemzetnek az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Vámos György szerint itthon folyamatosan biztosított az árukínálat, a beszerzési forrásokat pedig szállítási problémák esetén is hamar pótolni lehet.

(24.hu)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Délelőtt az Auchanban vagy a Tescoban szerettem volna venni egy csomag fodros nagykocka tésztát a túrós tésztához. A tésztapolcon véletlenül bukkantam rá 1 (egy) csomagra.
Úgy higgyétek el, de utoljára ilyet a lengyel boltokban, a régi szép időkben láttam. Aki járt akkoriban arra, az még emlékezhet, hogy a barátoknak, haveroknak még a fogkrémet is innen vittük.
A sok hülye, a tömött vas- és műanyagkocsikkal (hol milyen fajta van), félórákat álldogált a pénztárak előtt, mintha a III. világháborúra készülne. Azzal a 3 (három) tétellel, amit KELLETT vennem, úgy néztek rám, mintha a Marsról jöttem volna. Vagy oda készülnék.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Délelőtt az Auchanban vagy a Tescoban szerettem volna venni egy csomag fodros nagykocka tésztát a túrós tésztához. A tésztapolcon véletlenül bukkantam rá 1 (egy) csomagra.
Úgy higgyétek el, de utoljára ilyet a lengyel boltokban, a régi szép időkben láttam. Aki járt akkoriban arra, az még emlékezhet, hogy a barátoknak, haveroknak még a fogkrémet is innen vittük.
A sok hülye, a tömött vas- és műanyagkocsikkal (hol milyen fajta van), félórákat álldogált a pénztárak előtt, mintha a III. világháborúra készülne. Azzal a 3 (három) tétellel, amit KELLETT vennem, úgy néztek rám, mintha a Marsról jöttem volna. Vagy oda készülnék.
verőce21
@namihami: Te is csak azért nem csináltál nagybevásárlást, mert hó vége felé már egy filléred sincs!

(Csak nehogy kitaláld most, hogy akik felhalmozásra vásároltak, mind fideszesek voltak!)
namihami
@verőce21: Viszont Te fideszes vagy! A Gazdáddal együtt kukucskálsz a pénztárcámban?
Egyébiránt, a NAT-ot pont az ilyenek, mint Te, fogják a leginkább kedvelni, mert a szöveg elolvasása és főleg a megértése nem fárasztja őket le agyilag . Próbáld már meg néhány szóban kifejteni, hogy a vásárlóőrültekről való szövegemben honnan olvastad ki a fideszesekre való utalást? Vagy csak eldurrant a kezed a klaviatúra felett, ha már arra nyúlkáltál?
Egyébiránt, ha már így írod---Ki tudja ??? Még az is lehetséges...
verőce21
@namihami: Kukucskáljon Téged a Nagy Testvér!
Már házhoz is megy a tv-den, nem tudtad?
Béla333
Ha a kormány/Fidesz azt mondja, hogy nincs ok a pánikra, akkor aki az elmúlt éveket átélte ebben az országban az ő kormányzásuk alatt, azonnal elkezd aggódni, pánikolni.
Ezt úgy hívják, hogy tapasztalat. Rossz tapasztalat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. April 4., 14:59
Jelentős változások a postán
Itthon - 2020. April 4., 12:27
Elfogtak egy szájmaszkos netes csalót