A Skrabski Fruzsina által vezetett mozgalom anélkül indított ellenkampányt, hogy látta volna a sorozatot, vagy legalább tudta volna, miről szól. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom indított ellenkampányt a sorozat plakátjai ellen, a sorozat plakátját leutánozva és a széria nevét a középpontba helyezve a media1.hu szerint.
A Mellékhatás című sorozat plakátja ellen a Skrabski Fruzsina vezette Három Királyfi, Három Királyány Mozgalom is fellépett – írta meg a Media1.
Az „Egy új életre rámehet mindenki másé” szlogennel, illetve egy magzatpózban ábrázolt, kisírt szemű nő képével reklámozott program ellen a Mozgalom ellenkampányt indított a közösségi médiában, illetve egy, a Nyugati pályaudvarnál kihelyezett utcai plakáton a következő üzenetet közvetítve.
Mellékhatás? – Egy új élet elképesztő boldogságot adhat!
Fotó: RTL
Skrabski a lap szerint együttműködést ajánlott az RTL-nek, az azonban a kampány visszavonására szólította fel a másik felet, jelezve, hogy a műsorcím, illetve annak védjegyhasználati joga őket illeti meg, a Három Királyfi, Három Királylány pedig engedély nélkül, hívószóként használja azt, így
akár perre is sor kerülhet.
hu.wikipedia.org/wiki/Mell%C3%A9khat%C3%A1s_(telev%C3%ADzi%C3%B3s_sorozat)
Ebbe mit tudsz belehazudni te gyökér?