Magyarország miniszterelnöke a Puskás Akadémia alapítójaként adott interjút az intézmény honlapjának. Orbán Viktor először a Puskás Akadémia új idényéről beszélt, mondván, alapítóként nem folyik bele a napi munkába, de mint szülő a gyerekéért, felelősséget érez és aggódik az intézményért, és minden idénykezdet előtt leül beszélgetni a szakmai vezetőkkel, edzőkkel. Természetesen szóba került a Ferencváros BL-búcsúja, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy bár a magyar futballban sok minden jobb, mint volt, azért még nincs minden a helyén. Nekünk kell még egy vagy kettő, az FTC-hez hasonló költségvetéssel, játékosminőséggel és nemzetközi besorolással rendelkező együttes, amiből ha az egyik vagy kettő elesik, még mindig van egy harmadik, amelyik talpon marad. A magyar futball csak a Ferencvárost tudta abba a helyzetbe hozni, hogy azzal a tőkeerővel, szurkolói háttérrel, létesítményrendszerrel rendelkezzen, amivel vissza tud kapaszkodni Európa harminc legjobb futballcsapata közé majd.
Orban Viktor: Kell még egy-két Fradi-szintű magyar csapat
Forrás:
nemzetisport.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megtalálták egy 14 éves fiú holttesttét, egy másik gyerek állapota kritikus
- Igaz történet: „Átmentem a reptéri biztonsági ellenőrzésen és megdöbbentem, mit talált a fejemben a szkenner”
- „A történtek előtt fél órával még beszéltem vele” - Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldoz...
- Megtalálták Atlantiszt, mindvégig itt volt az orrunk előtt a rejtély kulcsa?
Itthon
- 2024. May 20., 14:59
Gyurcsány Ferenc kioktatott, majd hatalmas pofont kapott
Nagyvilág
- 2024. May 20., 15:25
Friss hírek Robert Fico állapotáról – megszólalt a kórház
Itthon
- 2024. May 20., 13:36
Orbán Viktor fergeteges győzelemre számít június 9-én – meg is indokolta miért
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás