A Momentum frakcióvezető-helyettese egy Facebookon közzétett videóban számolt be arról, hogy Fudan Alapítvány, hogy a törvényben előírt ingatlanjait nem kapta meg, de 6 milliárd közpénzt igen, annak ellenére, hogy a kormány szerint nincs napirenden a projekt.

Tovább pörög a fideszes mutyi: A Fudan már kapott 6 milliárd forintot, pedig nincs egyeteme, nincs ingatlanja

Tompos Márton szerint van tehát egy alapítvány, amely a törvényben előírt ingatlanokat nem kapta meg, ahhoz a nem létező egyetemhez, amelynek az üzemeltetésére létrejött, de extra 6 milliárdot igen, attól a kormánytól, amely szerint a projekt nincs napirenden.

Hozzátte, hogy eredetileg tavaly decemberig kellett volna a tevékenységükről az Országgyűlésnek beszámolniuk, de ennek határidejét – 2 héttel az időpont előtt – megváltoztatták 2024 júniusára.

A Momentum politikusa az alapítványtól megkérdezte, hogy milyen szolgáltatásokat vettek igénybe; hogy miből van több százmillió forint kamatbevételük, illetve, hogy mit szólna a Gulyás Gergely azon kijelentésére, hogy nincsenek napirenden.

A Mandiner is megkérdezte gyakorlatilag pontosan ugyanezeket, és nekik elmondták, hogy az alapítvány még 2021 decemberében a nagyszabású tervek előkészítéséhez forrásokat is kapott, de ezt lekötötték, hogy megőrizzék az értékét, plusz a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok 50 százalékkal kevesebb tiszteletdíjat kapnak, egyébként meg a beruházás helyett jelenleg az egyetemi curriculumra, illetve az akadémiai fejlesztésre fókuszálnak

– zárja videóját Tompos és kiemeli, hogy nem érti neki miért nem válaszoltak.

Forrás: 24.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ki látta azt, hogy ki kapta valójában azt a pénzt ?
vitriol
orbán még mindig tartozik a Lánchídra 6 milliárddal, helyette a nem létező kínai Fudan egyetemnek adta ezt az összeget. Ezen felül tartozik a nyugdíjasoknak és a kórházi beszállítóknak is, ez utóbbi következménye az lesz, hogy még mélyebbre taszítja az egészségügyet.
csipetke
A fudan alapítvány ugyanolyan fideszes kifizetőhely, mint a többi fideszes alapítvány. Százmilliárdokat toltak ezekbe..
ómió
Na, majd Tompos efftárs meghazudja nekünk!
ómió
@Horizont: Miért hazudna!? Mert bolsi! Nem tud mást!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.