15 százalékos emelésről írt Hollik István. Mutatjuk, hogy forintban ez mennyit jelent.

Hollik István belengette a decemberi minimálbér-emelést – Ennyivel nőhetnek a fizetések

Hollik István Kép: MTI/Máthé Zoltán

Még idén 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér

jelentette be Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön közösségi oldalán.

Czomba Sándor, a gazdaságfejlesztési minisztérium államtitkára a napokban beszélt arról, hogy a minimálbér 15 százalékkal, míg a bérminimum 10 százalékkal emelkedhet – idézi fel a mostani bejelentés nyomán a 24.hu. A munkaadók és a munkavállalók közötti tárgyalásokon szó volt egy 100 ezer forintos egyszeri bérkompenzációról is, mely helyett Czomba szerint a kormány a decemberre előrehozott emelést támogatta.

A lehetséges 2023-as átlagos infláció valószínűleg 17,9 és 18,7 százalék közé esik a Portfolio.hu egy nemrégiben készült, hosszabb elemzése szerint. Ha valóban így lesz és Hollik bejelentése is igaznak bizonyul, akkor a minimálbér nem emelkedik annyival, mint amennyivel kevesebbet érnek a fizetések.

Mennyi lesz a minimálbér?

15 százalékos emelés után a minimálbér összege bruttó 232 ezer forintról 266 800 forint lesz

– írja a 24.hu. A – kedvezmények nélkül számolt – nettó összege 154 280 helyett 177 500 forint lesz. A garantált bérminimum bruttó 296 400-ról 326 040 forintra, a nettója 197 106 forintról 216 800 forintra nő decembertől.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Akkor decemberben már az ezzel is megemelt összegű nyugdíjjal csenget a postás? Vagy az árak csak a dolgozóknak emelkedtek? Akiknek a bérét nemhogy nem az állam, de a foglalkoztatóval fizetteti és csak(!!!) az emelkedő összegű járulékokat fogja a Mi Bölcs és Igazságos Kormányunk lefölözni?!?!
namihami
@Maccska: 16.36: Az a pénz már az Orbáni aranyvilágban elkelt a boltok polcai előtt! (hadiinfláció címszó alatt) Vagy csak a nyuggerek spóroltak, a melósok költekeztek---szerinted?!?!
Sakk Matt
@namihami: Legfeljebb januárban! A decemberi bért akkor fizetik.
namihami
@Sakk Matt: 16.43: A nyugdíjak (tudomásom szerint) viszont nem visszamenőek! A bér és a nyuggerfejpénz két kategória!
Sakk Matt
@namihami: De miért függenének össze?
namihami
@Sakk Matt: 16.53: Talán (többek között) azon apróság okán is, hogy a mai dolgozóknak, diplomásoknak és a hasonló rétegeknek a mára nyugdíjasok keresték meg a diplomájuk és bármely képzésük költségeit! Az iskoláztatásuk költségét talán mégse a verebek hordták össze?!?! Plusz éppen nekik is ugyanúgy ott lehetnek a nyugdíjas szüleik, rokonaik, akik méltán elvárják a ennek a kompenzációját!
Sakk Matt
@namihami: Jaa..hogy elvárás van? De ez nem azonnali összefüggés. Ezt években, évtizedekben kell mérni!
Menőmanó
Én is belengetnék Likaspistának egy nagyot a szeme alá.
namihami
@Maccska: 17.27: Az akkor befizetett pénzeket éppen az akkori kormányok (is) elköltötték! Hogy éppen a 3,000 milliárdos fidesznyúlásról már egy szó se essék! Mint ahogy a személyreszóló elszámolás igéretéről se! Kiflisgabi mondta---senki nem tette! (persze, nála se azt nézzék, amit mond...)
Úgyhogy, a mai nyugger nem a mai befizetéseket nyúlja le, hanem a saját befizetését veszi fel!
namihami
@Sakk Matt: 17.28: Igen, van! Ahogy a mostani befizetőréteg is elvárhatja, hogy az akkor befizetőktől megkaphassa a nyugdíját!
Ezt úgy hívják, hogy : Együtt sírunk, együtt nevetünk!
Sakk Matt
@namihami: De te AZONNAL várod..már decemberben ;)

Ugye az tiszta, hogy a nyugdíj nem ilyen egyszerűen "keletkezik"? Ha abszolút lineáris volna, akkor folyamatosan emelkednie kéne vagy a népességnek vagy a nyugdíjjáruléknak. Sokkal nagyobb a befolyása a GDP alakulásának.

Megjegyzem, a "bismarckinak is nevezett felosztó-kirovó rendszer" elavult, rég nem tartható. Az alapjövedelemé a jövő.
namihami
@Sakk Matt: 18.58: Éppen az ""alapjövedelemhez"" lenne kapcsolható a svájci indexálás! Ami Dagisztánban nem cél, hiszen akkor nem lehetne a növekvő bérekből befolyó nagyobb járulékokat megvágni!
Annyiban lehet igazad, hogy az emelt nyugdíj elcsúszhat januárra (a bérekből eredő csúszás okán), de ez az összeg is csak a kormány által megadott inflációs százalékkal nő, nem a bérekkel arányos mértékkel! És máris itt a plusz bevétele a kormánynak, amivel nem kell elszámolnia!
Sakk Matt
@namihami: Még annyit, hogy a munkavállalók nem kapnak 13. havi bért és nem fizetnek nekik utólag éves kompenzációt az infláció alul tervezése okán. És tudom, mindenki lesz nyugdíjas, de én egyelőre még a melósok csapatában játszom.
namihami
@Sakk Matt: 19.05: A 13.havi nyugdíj messze nem fedezi a bőven alulkalkulált nyugdíjemelést! És az évvégi korrekció (ami szintén csak vakítás) egyrészt alacsonyabb a valósnál, másrészt kamatmantes hitelezés 9-10 hónapig!
Se korrekt emelés, se tisztességes elszámolás! Szerinted neked is ezt kell majd kapnod?
Sakk Matt
@namihami: Én nem az állami nyugdíjjal kalkulálok :) Nem vagyok én hülye!
namihami
@Maccska: 19.44: És annak a csődhelyzetnek az előidézését és esetleges eljövetelét éppen kedvenc Vezéretek aktív közreműködésének köszönhetjük! Az eddig felvett EU-s pénzek ""megmentésével"", a jelenleg nem érkező összegeknek, miáltal egyenes uton vagyunk az ország Kínának és Oroszországnak való totális kiárusítása útján! És nemcsak anyagi, de természeti lerohasztása is sikeresen folyik!
""De jó, hogy ezt én (talán) már nem élem meg!""---Hofi után szabadon!
namihami
@Sakk Matt: 08.12: Akkor egyszerűen kidobod a pénzedet az ablakon? Mert ezzel azt csinálod! Egy élet munkájának és befizetésének minimum elvárható célja lenne egy tisztességes(!!!) öregkor biztosítása! Vagy ezzel nem értesz egyet?!?!
kereső
Mostan akkor szeretném olvasni a "húgyagyú" illiberálisok hozzászólását, hogy a béreket nem a kormány emeli, hanem a vállaltok- mint azt tették Dobrev Klára gazdasági programjának ismertetésekor.
Sakk Matt
@namihami: Miért dobnám ki? Csak amit kapok majd, az a töredéke annak, ami elég. Muszáj előre gondolkodni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.