Bakondi György közölte, a migrációs paktum ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel.

Bakondi György felháborodott, szerinte ez ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Európai Unió (EU) által elfogadott migrációs paktum ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, Magyarország azt nem kívánja végrehajtani – közölte a TV2 Mokka szerda reggeli műsorában a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György elmondta, hogy kedden az Európa Tanács jóváhagyta a migrációs és menekültügyi paktumot és három hónapos ütemterv alapján már megkezdődött a végrehajtási rendeletek kidolgozása. Hozzátette, ezt követően a tagállamoknak is terveket kell készíteniük, és a paktum két év múlva lép hatályba.

A kilenc jogszabályból álló paktumból Bakondi György kiemelte, hogy a tagországoknak a kiszabott kvótának megfelelő létszámban illegális bevándorlókat kell fogadniuk. Ha nem fogadják, akkor személyenként 20 ezer eurós büntetést kell fizetniük – tette hozzá. Elmondta, hogy a Magyarországra vonatkozó kvótaszámot még nem állapították meg, de szerinte az jelentős lesz.

Válsághelyzetben a meghatározott kvótaszámon felül is oszthatnának szét illegális bevándorlókat, ugyanakkor azt, hogy mi tekinthető válsághelyzetnek, azt az Európai Bizottság dönti el – jegyezte meg.

A paktum része, hogy a határ közelében több ezer személy befogadására alkalmas migránstáborokat kell létrehozni – közölte.

Bakondi György kifogásolta, hogy

az EU "áttörte azt az elvet, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő".

Kimondták ugyanis, hogy az úgynevezett ngo-k, a civil szervezetek nem büntethetők, ha akár díjazás ellenében is segítik az illegális migrációt – hangsúlyozta.

Megjegyezte, hogy a paktum kidolgozásánál nem vették figyelembe a magyar tapasztalatokat, pedig Magyarország szilárdan őrizte a határokat az elmúlt kilenc évben.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) számára is fontos volt, hogy a paktum elfogadása megtörténjen a választási kampányban és az értékelésekben azt lehessen állítani, hogy az EP jelentős lépést tett az illegális migráció kérdésében. Mint mondta, ez meg is kezdődött Európa-szerte, így Magyarországon is a balliberális médiában.

Kulcskérdés, hogy az EP-választások után változás történjen a Európai Parlament és az Európai Bizottság összetételében, és a magyar emberek és az európaiak biztonságát szolgáló, új migrációs politikát alakítsanak ki – hangsúlyozta Bakondi György.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@Toller Béla: Te nem szereted az állatokat,hogy szarral etetnéd őket?Inkább a kinaiaknak tértivevényesen,mert azok minden szart megesznek!
jesz
A kifosztott országokból jönnek a rabszolgák utódai.

Ehhez mi közünk?ű
Őrnagy
Az agyhúgyköves elmeroggyant sorosbérköcsög libkány csürhe évek óta hazudja, hogy még csak napirenden sincs Brüsszelben semmiféle migráncs kvóta!
És ehun e, már tényleg nincs, mert már jóváhagyatták a többségi pénzügyminiszterekkel a migráncskvótát erőszakkal ráerőltetve 27 országra, pedig eddig a libkány csürhe benne Újhülye Pityu is azt szajkózták, hogy fityeSS hazugság az egész migránycskvóta propaganda, hiszen ilyen nincs, és nem is lesz!
Most leszarnám a fideSS-t Orbánnal együtt, de ami igaz azt el kell sajnos ismerni:
A fideSS és Orbán előre megmondta hogy ez lesz! És lett is!
Na Gyagyás Sorosbérköcsög libkány csürhe szégyelljétek magatokat!
Őrnagy
@jáger laszló: Na igen, nem célország lenne, de a kötelező szétosztás erre semmilyen tekintettel nincs! Akiket rásóznak a "nem célországokra" azok a rásózás következtében vagy befogadják a kötelezően rásózottakat, vagy fizetnek utánuk az adófizetők terhére a be nem fogasdott rásózottak személyei után fejenként 20.000 EURÓT.
Így szól az elfogadott paktum!
Őrnagy
@jesz: Annyi a közünk hozzá, hogy a bűnös gyarmattartó országok a saját bűneik terheit velünk is meg kívánják osztani! Az ő gennyes agyukban ezt nevezik "Szolidaritásnak".
Őrnagy
@jesz: A bűnös gyarmattartásaik hasznát nem kívánják megosztani Magyarországgal és nem akarnak UNIÓS pénzeket fizetni ami jár, de a szégyenteljes tevékenységük utólagos terheit azt igen!
Erre az EU-ra szavazott a magyar választó?
Szerintem nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.