Jobboldaliak támadják Ariana Grande énekesnőt a manchesteri bombatámadás után, szerintük ide vezet a liberalizmus.

A manchesteri bombatámadás után – melyben 22-en meghaltak, 60-nál többen megsérültek – Ariana Grande amerikai énekesnőt támadni kezdték a közösségi oldalakon az alt-right (jobboldaliak) és Trump-hívők – olvasható a Mashable.com cikkében.

A támadás leginkább abból áll, hogy szívesen idézik az énekesnő egy eredetileg szarkasztikusan hangoztatott mondatát, amely szerint ő utálja Amerikát és az amerikaiakat. A mondatért később Ariana Grande többször is bocsánatot kért, és többször is elmondta, mennyire büszke arra, hogy amerikai állampolgár lehet. 

Az erről készült mémet több ismert jobboldali figura, köztük a Ku-Klux-Klan egyik egykori vezetője David Duke is posztolta a Twitteren. Duke egyébként a zsidó származásra is utalt egy másik tweetjében.

A jobboldal Trump-hívő részének leginkább az nem tetszik, hogy az énekesnő Hillary Clinton támogatója volt a választási kampányban. 

A Patriots for America USA például azzal jön, hogy Ariana Grande az iszlámot és a bevándorlókat támogatja, és dühöngő liberális, aki gyűlöli Amerikát, most (a manchesteri robbantás után Grande visszautazott az USA-ba) egyből visszatér abba az államba, amit annyira gyűlöl. 

Ariana Grande – Pro refugee, Muslim sympathizer

Ariana Grande – Pro refugee, Muslim sympathizer, anti-Trump, anti-American, Women's March organizer and raging liberal is suddenly wishing she was back in the safety of the America she hates so much!

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Idióta faszok...mintha ő robbantott volna.
almalibre
A liberalizmus kétségtelenül káros, de Ariana legrosszabb esetben is terméke, nem pedig előidézője. A dolog természetéből adódóan nehéz találni tizen-huszon éves konzervativokat…
Aki Én
@almalibre: Tudod mi a liberalizmus? Vagy neked is csak egy szitokszó? Elmondanád miért káros? Komolyan érdekelne.
almalibre
@Aki Én: Szívesen:
A liberalizmus olyan elvtelen elv, melynek követői
a kisebbségek érdekeit helyezik a többség érdekei felé,
jogokat a kötelességek elé,
kűzdenek a szólás szabadságért, de megbélyegzik azokat, akik eltérő véleményt hangoztatnak,
nem értik, hogy az élni és élni hagyni egyensúly nem borítható fel senki számára sem,
tiszteletet követelnek, de nem adnak,
a szabadságot a biztonság elé helyezik,
és a veszélyt akkor sem ismerik fel (vagy el), ha az ajtójukon kopog,
akik lépésről lépésre káoszba taszítják a világot.
Aki Én
@almalibre: Nem, ennek semmi köze a liberalizmushoz. Valóban vannak olyanok, akik ilyenek, ilyen elveket vallanak, de ez nem a liberalizmus. Még azt hozzátehetted volna, hogy szeretnek gyerekeket ölni...
Amit te leírtál, az szinte tökéletesen passzol a kormányunkra. Kisebbségi érdek a társadalommal szemben, megbélyegzik a más véleményen lévőket, pedig az a többség, az élni és élni hagyni elvet nem is ismerik, káosz...
Az egyén szabadsága számít, egyenlőség a törvény előtt, az egyén elfogadása... A liberalizmus volt, ami védte az alkotmányosságot, illetve ha nem volt, akkor tett érte.
Fontos célja, az erős nemzetállam kialakítása. A liberalizmus dolgozta ki a modern, haladó, civilizált európai középosztályi társadalom megteremtésének a programját.
A liberalizmus és a konzervativizmus pedig nem áll egymással ellentétben, hasonló világnézeti rendszer. Tehát nem értem miért említed külön.
Te nem a liberalizmusról beszélsz, hanem arról a mellébeszélésről és uszításról, amit a kormány tesz. Ebben a liberalizmus egy szitokszó, nem más.
Nézz utána, millió írást találni.
Mindettől függetlenül vannak szar emberek akik liberálisnak vallanák magukat ha megkérdeznénk, de vannak egyéb ideológiájú szar emberek is. Nem attól szar valami vagy valaki, hogy liberális-e. És nem is attól liberális valaki, hogy álnemzeti kormányunk annak mondja. Mindenki libsi, aki kritizálni meri őket.
Ne ess bele ebbe a durva és alaptalan hibába.
nyanya001
Akkor én megkérdezném, hol volt az elhárítás ?
Egy ekkora rendezvényen csak úgy bemehetett bárki szinte minden ellenőrzés nélkül.
Itt a várásomban vannak rendezvények, tavaly pl bementem egy boltba vásárolni
és befelé, valamint kifelé is meg kellett mutatnom a kosaramat, a táskámat,
és kis híján személyi motozás is volt de ezen már felháborodtam - hogy miért azt most
nem írom le - végül is ettől eltekintettek, de belátom jobb óvatosnak lenni.
Szerencsétlen Ariana Grande nem vétett semmit, de az ellenőrzés az óriási hibát vétett !
Edmond Dantes
@almalibre: Nagyszerűen bemagolta a leckét és még fel is tudja mondani.Ötös.
almalibre
@Edmond Dantes: Tudom, meglepő, de vannak, akik képesek saját gondolatuk alapján, saját véleményt formálni és azt le is írni... :-)
almalibre
@Aki Én: Te arról beszélsz, mi elméletben a liberalizmus, én pedig arról, ami a gyakorlatban, akár a politika érintése nélkül.
Helyezet gyakorlat:
A gyerek a sor elejére akar tolakodni.
1. A “konzervatív” szülő nem hagyja ezt, elmagyarázza, hogy tisztelni kell azokat, akik már ott állnak, ha a sor elejére akar kerülni korábban kell érkezni…
2. A “liberális szülő meggyőzi a sor elején allot, hogy milyen nemes dolog másokat előre engedni…
Aki Én
@almalibre: Hú, ez már beteges. Tehát te úgy határozol meg egy irányzatot, egy elvet, hogy ami számodra nem szimpatikus azt belezsúfolod, és kijelented, hogy ez AZ.
Helyzetgyakorlat:
1. A gondolkodó ember (legyen liberális, konzervatív, demokrata, fasiszta...) észreveszi, felháborodik és tenni próbál ellene ha azt tapasztalja, hogy tőle lopnak, átverik, megtévesztik.
2. A buta ember nem látja ha meglopják, csak utólag reklamál, ha felhívták rá a figyelmét. Sőt, azt sem veszi észre, ha az szól neki, aki meglopta, és még hálálkodik is ha visszakap némi aprót. Azzal vigasztalja magát és hülyíti környezetét, hogy ezek rendes tolvajok, ezek lophatnak. Gondolom a tömeggyilkossal is így vannak valahogy. Vannak az én tömeggyilkosaim, és vannak a liberális tömeggyilkosok.

Szóval elég buta dolog azt gondolni, hogy minden fekete vagy fehér, liberális vagy kedvező.
Edmond Dantes
@almalibre: Húha,így sokkal rosszabb a helyzet!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.