Az év eleje óta 112 terrortámadást hiúsítottak meg a francia hatóságok. Augusztus 22-én párizsi szórakozóhelyek, elsősorban melegbárok ellen terveztek merénylet, szeptember 4-én pedig Kalasnyikovval akartak egy rendőrt megtámadni Franciaországban – mondta kedden Gérard Collomb francia belügyminiszter kedden a nemzetgyűlés illetékes bizottsága előtt. A képviselők az új terrorelhárítási törvény szeptember 25-én kezdődő plenáris vitája előkészítéseként hallgatták meg a tárcavezetőt. A miniszter elmondta, hogy az év eleje óta 17, szélsőséges tanokat hirdető vallási helyet zárattak be a hatóságok. "Az Iszlám Állam a nemzeti közösség megosztását akarja, és azt szeretné, ha hazánkban összetűzések lennének franciák között. Ez az a csapda, amelybe nem szabad beleesnünk" – fogalmazott a BFM hírtelevízió tudósítása szerint a belügyminiszter a bizottsági ülésen. Gérard Collomb azt is megerősítette, hogy a "terrorfenyegetettség még sokáig el fog tartani, az Iszlám Állam propagandája...
Melegbárok, rendőrök a terroristák célpontjai
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás