Egyre több menekült próbál Románián keresztül eljutni Nyugat-Európába. Augusztus közepe óta ugyanis már az ötödik menekültekkel megtelt hajót fogták el a román hatóságok a Fekete-tengeren - írja az Index.\nEgyre több menekült próbál Románián keresztül eljutni Nyugat-Európába. Augusztus közepe óta ugyanis már az ötödik menekültekkel megtelt hajót fogták el a román hatóságok a Fekete-tengeren, írja a Yahoo.com. Románia nem tagja a Schengen-zónának és egészen ezidáig viszonylag jól elkerülték őket a bevándorlók.\n\nA legutóbbi hajón 150 ember nyomorgott, a harmaduk gyermek. Ezzel 570-re nőtt az iraki, szíriai, iráni, pakisztáni és afganisztáni menekültek száma kevesebb mint egy hónap alatt. Ez egy elég nagy szám, ugyanis 2014-ben – amikor utoljára relatíve sok menekült érkezett a országba – egész évben csak 300-an érkeztek a Fekete-tenger felől.\n\nÚgy tűnik, hogy a csempészek megpróbálnak utat találni a Fekete-tengeren keresztül - mondta az EU határvédelmi hivatalának szóvivője. Az...
A Fekete-tengeren át is érkeznek menekültek Európába
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás