Az új, több robbanófejes rakéta kétezer kilométert tett meg. Phenjan után Teherán is megmutatja harci képességeit. A Tasznim hírügynökség és a Press tévé is hírt adott a Horamsahr nevű rakéta péntek esti sikeres tesztjéről, amelyet néhány órával az után hajtottak végre, hogy a rakétát aznap bemutatták a teheráni katonai parádén, amelyen felvonultatták a legújabb iráni fejlesztésű fegyvereket. A híradásokban bemutattak a rakétakísérletről készült felvételt is, amelyet a kormány bocsátott a média rendelkezésére, írja az MTI. A szóban forgó rakéta tulajdonságairól más részletek egyelőre nem ismertek. Irán már korábban is lőtt fel hasonló hatótávolságú, Európát is elérő rakétákat – a Sejil 2-es és 3-as típusát –, a Horamsahr újdonsága viszont az lehet, hogy több nukleáris robbanófejet is hordozhat. Haszan Róhani elnök az 1980-ban kirobbant iraki–iráni háború kezdetének évfordulóján tartott katonai parádén jelentette be, hogy az amerikai és francia bírálatok ellenére országa...
Üzenet Amerikának: újabb kísérleti rakétát lőtt ki Irán
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás