Volt diplomaták levélben kérték Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, hogy ne szüntesse meg a tárca menekültekkel foglalkozó részlegét – adta hírül a Politico című lap internetes kiadása hétfőn.

Az amerikai diplomácia vezetőjéhez intézett és a lap birtokába került levelet 43 volt diplomata, biztonságpolitikai szakember és humanitárius szervezet vezetője írta alá, s a minisztérium népességgel, menekültekkel és migrációval foglalkozó irodájának (PRM) tervezett megszüntetése ellen emelt szót.

A lap egy neve elhallgatását kérő volt külügyi tisztségviselőtől úgy értesült, hogy Mike Pompeo napokon belül dönthet az említett főosztály megszüntetéséről, amiről még elődje, Rex Tillerson határozott.

A külügyminisztérium nem kívánt reagálni a lapértesülésekre.

A levelet olyan tisztségviselők írták alá, akik mind republikánus, mind demokrata párti kormányok idején szolgálatot teljesítettek.

Mások mellett David Kramer külügyi államtitkár-helyettes, Wendy Sherman és William Burns volt külügyi államtitkárok, és Ryan Cocker volt afganisztáni és iraki nagykövet. Állásfoglalásukat a volt tisztségviselők elküldték a képviselőház és a szenátus külügyi bizottságainak is.

Tavaly hasonló levelet kapott Rex Tillerson is, 58 szakember kérte a hivatal megszüntetésének az elvetését.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.