A CÍM KIVÉTELESEN JOBB MINT A CIKK Nem mutatható ki a Trump-kampánycsapat és az oroszok összejátszása, de hogy az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást, nem egyértelmű. Az amerikai fővárosban vasárnap este óta egy jelentésről szóló jelentésről dúl a vita. Az ellenzéki demokraták nem elégednek meg azzal, hogy az igazságügyi tárca vezetője – egy töprengéssel és mérlegeléssel töltött hétvége legvégén - csupán négy oldalas összefoglalóban adott tájékoztatást az elnök és emberei ellen 22 hónapon át folytatott nyomozás megállapításairól. Meg akarják ismeri az egész dosszié tartalmát.

(Forrás: nepszava.hu, RonaGyuri által)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Egy rendkívüli eset

egy cikk, ahol a cím sokkal korrektebb mint maga az írás

Na jó csak sokkal kevésbé ment félre, főleg a teles szövege miatt, mint egy – egyértelműen az MTI-től származó – félrefogalmazás, ami tartok tőle, hogy tudatos.
A téma az un. Mueller bizottság jelentése és annak fogadtatása, s persze értelmezgetése. A legfrissebb eseményekről a Népszava „Se bizonyíték, se felmentés, csak értelmezési viták” címmel számolt be. Ami abban az értelemben, hogy minden bizonytalan korrekt megállapítás. S mindenképp korrektebb, mint az ebben a cikkben is többször emlegetett kijelentése: „Nem mutatható ki”. Pedig csak annyi igaz, hogy nem sikerült bizonyítani, ráadásul nem is az együttműködésre, hanem összeesküvésre kerestek bizonyítékot.
RonaGyuri
mivel a cemzor radírotgaz ezt at írásmota ide tettem be:

Egy kép- et egészen biztosan – sokkal többet mond minden szónál

Pedig a hír magában igazából nem is hír, max. egy újabb strigula

A 444.hz számol be róla, hogy „A Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó 4iG Nyrt. nyerte konzorciumban a Sauviter Zrt.-vel a Dohánytermék Azonosító Kibocsátó Informatikai Rendszer felállítására és ötéves üzemeletetésére kiírt közbeszerzést”.
Mi ebben az érdekes? Miért pont ezt nem? Miért esetleg más? – sorolhatnánk a jogos kérdéseket. Azonban a cikkhez mellékelt kép az valóban találó:


(https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--uUpki3...

Igen hölgyeim és uraim; ez az idétlen, bárgyú majom ennek az országnak a leggazdagabb és legsikeresebb embere!!! =)) ja és persze sokkal okosabb is mint pl. Mark Zuckerberg!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok