A következő idénytől a horvát labdarúgó-bajnokságban is alkalmazzák a videobíró-technológiát (VAR).

Csányi drágállja, Horvátországban jövőre vezetik be a videobírót
Fotó: fifa.com

A 24sata című zágrábi napilap hétfői beszámolója szerint

a rendszer kiépítésének költsége másfél millió dollár, ennek nyolcvan százalékát a nemzetközi (FIFA), a többit pedig a horvát szövetség (HNS) fedezi. A kluboknak – amelyek kivétel nélkül beleegyeztek a technológia használatába – nem kell hozzájárulniuk az összeghez, csupán helyet kell biztosítaniuk a stadionokban a VAR-szobának.

A videobírót a következő szezontól minden bajnoki meccsen használják majd, a tesztelésére pedig már a mostani idényben sor kerülhet. A játékvezetők oktatása januárban kezdődik.

A Bajnokok Ligájában februárban, az egyenes kieséses szakaszban, az angol Premier League-ben pedig a következő szezontól vezetik be a VAR-t.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke nemrég a Nemzeti Sportnak ezt nyilatkozta a videobíró bevezetéséről:

A hasznossága kétségtelen, azonban rendkívül költséges az alkalmazása. A bevezetésével vagy elvetésével kapcsolatos döntés is része lesz a 2020–2025-ös intézkedési tervünknek

- vélekedett Csányi.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Tudom, hogy az újdonság erejével hat – mert mint ismeretes, ha a miniszterelnök tudna arról, hogy mi folyik Felcsúton, biztosan nem engedné -, de arról van szó, hogy még a nyolc éve hajlítgatott valóság talaján állva is brutális disznóság szaga van annak, hogy Orbán felcsúti futballalapítványának egyébként is rekord összegű, 5,4 milliárdos tavalyi tao-programja 2018 júniusában 9 milliárd forintra nőtt. UTÓLAG, Csányi Sándor Magyar Labdarúgó Szövetségének (MLSZ) nehezen magyarázható cinkossága, valamint a Fidesz saját képére alkotott törvényeiben elrejtett kiskapuknak köszönhetően.Jár a vállveregetés Csányi úr gittegyletének: a módosított programot és a vonatkozó pénzkunyerát tehát 2018. június 20-án nyújtották be, június 27-én postázták is a határozatot a kért változtatások elfogadásáról. Mindössze ennyi idő kellett ahhoz, hogy a kérdés átmenjen az MLSZ elnökségén. Sőt, ebbe az is belefért, hogy a fideszes törvényeknek megfelelően rábólintson a sportpolitikáért, illetve az adópolitikáért felelős miniszter is. Vagyis 5 darab munkanap alatt az érintettek átrágták magukat a sokmilliárd forintos műszaki és szakmai növekmény részletein, és azokat tökéletesen indokoltnak találták. Röviden: Felcsútnak csak kérnie kellett, és megadatott.Ahogy a milliárdos üzletember október derekán sem értette, mi a kivetnivaló abban az átkozott intézkedésben, amit lopakodva, sunyin, senkivel nem egyeztetve vittek át Orbánék, most sem fogja érteni, miért undorító, hogy már megvalósított beruházásokra utólag kértek pénzt (nem párszáz milliócskát, hanem milliárdokat), és miért kifogásolható például, hogy sehol nincs nyoma az MLSZ ama elnökségi határozatának, amellyel jóváhagyták ezt a brutális növekményt. Csányinak csak egy a lényeg minél többet tudjon harácsolni. Ö csak azt drágája ami más. Ritka nagy patkány ő is mint a csúti haverja.
Eladott Ország
@Eladott Ország: ma, 16:51; Helyesbítés: Ő csak azt drágállja, ami másé.
Rodriginsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
cikicakk55
Csányi mit vinnyog? neki eddig még egy fillérjébe sem került semmi. Mindent az adófizetők pénzéből vettek. Ezt a videó bírót is abból fogják megvenni,ha csak nem az a baja Csányinak,hogy akkor nem tudnak majd meccseket elcsalni.
Sámannus
Ott ahol foci van kell egy igazi bíró. Nekünk elég egy sima látássérült is A többit megmondják neki. A csapatoknak is megmondják mi legyen az eredmény, Minden csapatnak kidolgozott terve van minden eredményhez...Akarom mondani minden bundához.
Lepényleső
Ide ugyan minek? Itt egy kezdő grafikus gyorsabban lerajzolja az esemény,mint ahogy az
történik. Az jóval olcsóbb,hacsak nem a bán környezetéből való,- a rajzoló.
volvós
Meginterjúvolták a nemzet uzsorását, a szotyiköpködő g...it !!!
...és a magyar NÉP ezt (is) szó nélkül hagyja :-((((
cikicakk55
@Eladott Ország: Végre itt vagy! Láttad mit művelt egy neveddel vissza élő szemétláda? Szerencsére kiszúrtuk,hogy csaló,mert az O betűk nem olyanok voltak a nevében mint a tied. Ugyan azzal a nick névvel nem enged be egy oldal sem két felhasználót. Azzal,hogy másfajta O betűt írt be,már a rendszer nem ismerte fel,így beengedte. Csubakka, Nessy Csillag Virág,meg most hirtelen nem jut eszembe ki,észre vettük. Mindannyian ledöbbentünk,de hamar észre vettük a csalást. Örülök,hogy vissza jöttél. Hiányoztál és megijesztettél bennünket.Azt hittem én legalább is,hogy valami történt veled és már csak ez a hamis seggnyaló marad majd itt. Rossz Orbán csicska. Kellemes további szép Ünnepeket.
volvós
...és itt a Propin olvasom egy másik cikkben
" Sok a patkány Budapesten !" Stilusos cikkek
Eladott Ország
@cikicakk55: Tegnap, 12:27; Köszönöm, és viszont kívánom. A fideszes troll az "o," és "O" betűk helyett, a "0" ( nulla) betűt használja bejelentkezésként. A fideszes már csak ilyen, mint a despota, degenerált vályogvető csúti cigány főnöke. Ő az igazi ( társaival együtt) fideszes humanoid, trágyarakás, aki minden verbális megnyilvánulásával romba dönti az evolúció elméletét, ugyanis ha ő a végeredmény, akkor valami nagyon el lett b@szva már a kezdet kezdetén…

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.