A Szinapszis kft. kutatása szerint akár 40 milliárdnyi is belecsúszik a borítékba. Pedig a kutatások alapján az orvosok 89%-a elutasítja a paraszolvenciát – írja a Blikk.
Csakhogy 70 százalékuk úgy gondolja, hogy mindennek ellenére kénytelen elfogadni, hiszen másképp nem tudnának megélni.
Elfogadhatatlan, és mind az orvosnak, mind pedig a betegnek roppant kínos és megalázó dolog a borítékozás. A múlt rendszer szülötte, amikor szándékosan alacsonyan tartották a béreket, mert a beteg úgyis kiegészíti. Ki kell irtani az egészségügyből a paraszolvenciát!
Elindultak pozitív dolgok, mint amilyen az ösztöndíjrendszer: ebben körülbelül plusz havi nettó százezer forintért a fiatal orvosok vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt. Nemcsak az ösztöndíj alatt, hanem azt követően ugyanannyi ideig. Ám ezzel együtt is egy fiatal orvos pótlékok nélkül nagyjából 250 ezer forintot visz haza havonta.
Egyre többen vannak, akiknél sajnos elszakad a cérna – vélekedett Cseh doktor, aki szerint bármilyen tisztességes is az orvos, ha nem tudja eltartani a családját, akkor kénytelen lesz elfogadni a borítékot.
Egy magyar orvos ügyeleti óradíja 350–500 forint. Feleannyi, mint egy gyorséttermi dolgozó bére. Ez nem nevezhető anyagi megbecsülésnek
– mondta a lapnak Dr Cseh Áron.
A paraszolvencia intézményét az illetékesek szerint csakis bérrendezéssel lehetne kiirtani.
Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint két út van.
Vagy egy huszárvágással jelentősen megemelni két-, de inkább háromszorosára az orvosok bérét: ha konkrét összegre gondolunk, 600-700 ezer forintra, azaz az értelmiségi átlagbér háromszorosára. Akkor pedig totális szakmai összefogással azt mondani, hogy innentől nincs hálapénz! Ez százmilliárdos tételt jelentene a költségvetésben.
Vagy folyamatosan, lassabb ütemben, de a végcélt kijelölve végigvinni a bérrendezést. Egyébként vallom, hogy mindezek mellett a magyar betegeket is le kell szoktatni a „baksisozásról”: ehhez jó színvonalú ellátás kell, ahol a páciens nem hiszi azt, hogy meg kell vásárolnia a gyógyítást.
A magyar embert erről nemigen lehet leszoktatni – mondta Szilágyi Gyula szociológus.
A páciens azt hiszi, pénzzel figyelmet, plusztörődést és odafigyelést vásárolhat. Azt gondolja, minél több pénzt ad, annál nagyobb eséllyel gyógyul. Sokan vannak, akik mindenhatónak gondolják az orvost, és azt hiszik, csak rajta múlik, hogy jobban lesznek-e vagy sem. Az orvosok között pedig van, aki él, és akad, aki visszaél a hálapénz lehetőségével.
A kormány magyarázata arra, hogy miért nem akarják ezt rendezni elég nyakatekert. Azt mondják, hogy azért nem rendezik a fizetéseket, mert nyugati fizetést úgysem tudnának adni, így megmarad az elvándorlás. Tehát minek erőlködni. Pedig bizony egy 700 ezres fizetés nagy visszatartó erő lenne. Szerintem nem is akar lépni semmit a kormány a bérrendezés irányába. Ők majd a magánklinikákat akarják támogatni, amiben a haverok jelentős szerephez jutnak.