Már egy ideje megszokott párosa az Édes Életnek Baukó Éva és Nagy Alekosz, most azonban valami nagyon félrement – hogy mi, azt még mi sem tudjuk kibogozni, a két ex-villalakó ugyanis igyekszik egymásra kenni a történteket.

A lényeg: Éva új pasijával akart részt venni a forgatásokon, Alekosz viszont erre nemet mondott. Szerinte Éva ezáltal kitúrná őt a műsorból, mert neki csak a pénz számít. Vagy valami ilyesmi. Fejtse meg ön:

50.000-forint. Ennyibe kerül Baukó Éva Barátsága. Árulását, nagy csalódással és csalódottsággal fogadtam el, amelyet még csak nem is ő maga közölt velem, hanem az Édes Élet szerkesztőire bízta azt. Éva, nélkülem óhajtja tovább folytatni a szappanoperát, hátat fordítva ezzel a barátságunknak, eldobva, semmibe véve az elmúlt éveket. Csalódtam benned. Erre, nem számítottam

- kesergett a görög hérosz egy Facebook-bejegyzésben, bizonyítékként e-mailt is csatolt, amiben a szervezők visszamondták a vele való forgatást.

Éva erre először egy azóta eltávolított, fröcsögős kirohanással válaszolt, később viszont ekképp összegezte a helyzetet:

A celebnő kifejtette: esze ágában sem volt kitenni a műsorból kedves jó barátját, csupán arról lett volna szó, hogy néhány epizód erejéig új pasija is beugrik mellé, így hárman szerepeltek volna. Ezt követően Alek megsértődött, és maga mondta vissza a forgatást.

A VV4 nyertese erre egy másik videóban vágott vissza a maga bicskanyitogatóan modoros stílusában:

A vasárnapról van szó, ahol téged csakis a pénz érdekelt, semmi más. Nem én, nem a barátságunk, nem az új barátod, hanem a pénz. Egynapi béred. Erről van szó. (…) Már akkora itt a fejetlenség és a káosz, hogy nagyobbat már elképzelni sem tudok, pedig sakkozó vagyok és elég kreatív. Továbbra is a barátod vagyok, de figyelem a következő lépésedet. Remélem nem okozol meglepetést, mert a meglepetéseket nem kedvelem.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qxy
Ha már látom Alekosz nevét kiver a frász. Ki volt az a hibbant aki ezt a szellemi rövid nadrágot felkarolta? " két egyforma eszű. A gerillák nem igen rabolnák el az eszükért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.