Lehetséges játékkal fellépni a diszkrimináció ellen? A Budapest Esély Nonprofit Kft. által kidolgozott társasjáték bemutatja, hogy igen! Itt játékos formában ismerhetjük meg a különböző nemzetiségeket, a vallási kultúrákat és az egyenjogúságot úgy, hogy egyúttal a játék arra is megtanít minket, hogy mit jelent a másik ember tisztelete, és hogy milyen törvények szabályozzák az emberi együttélés békés lehetőségét. „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk, de legtöbbünk meg van győződve róla, hogy ő kizárólag a bizonyítékoknak hisz, és ezek alapján alakítja ki véleményét. Pedig ez koránt sincs így” – írta az emberi agresszivitást kutató pszichológus, szociológus, Philip Zimbardo. És hogy ez mennyire így van, azt az Egymásra lépni tilos! jól mutatja. Ez a játék ugyanis kimozdít minket a komfortzónánkból, és azokra az embertársainkra helyezi a fókuszt, akiket nap mint nap valamilyen formában elnyomnak.
Egymásra lépni tilos!
Forrás:
evangelikus.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
- Nehezen alszik el és sokszor felébred? Tudatosan kerüljön bizonyos dolgokat.
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás