A Nemzeti Lovas Színház igazgatója mindenkinél kiverte a biztosítékot a Sztárban sztár műsorában, ahol Beyoncét alakította meghökkentő produkciójában. Pintér csillogó ruhácskában vonaglott a földön, dobálta szőke, göndör fürtjeit, riszálta fenekét, és mutogatta "dekoltázsát". Nem várt eredményt hozott az előadása.

Pintér Tibor a TV2 Sztárban sztár című műsorának második adásában Beyoncé bőrébe bújt, ami nem kevés felkészülést igényelt. A 44 éves színész azonban felrobbantotta a stúdiót, alakítását látva a zsűri padlót fogott a nevetéstől.

Az elején olyan volt, mintha besz.rtál volna és azért mondtad, hogy oh-oh-oh-oh. Viszont gratulálok, mert 6 évad, 497 nóta kellett ahhoz, hogy tudjunk prezentálni egy olyan nőt, akit még a Stohl se d.gna meg

– értékelte Majka Pintér Tibor előadását.

"Az elején olyan volt, mintha besz.rtál volna" – Tenya fenekét riszáló "nőként" úgy kiakasztotta a zsűrit, hogy csak úgy záporoztak a beszólások – videó

Fotó: TV2

Liptai Claudia szerint Tenya borzalmasan nézett ki.

Nyomokban sem tartalmazol Beyoncét. Borzalmasan nézel ki és nagyon sajnálom, hogy a gyerekeim ezt látják

– mondta Claudia.

Tenya előadása ezúttal 29 pontot ért a zsűritagok szerint.

Forrás: Blikk, origo.hu, Tv2

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
Liptai a gyerekeit inkább a tulajdon pucér fotóitól, meg a családapákkal való dugásaitól óvja, amiket ő maga meselt el különböző műsorokban, megspékelve azzal a gyöngyszem kijelentéssel, hogy a foglalt farok jobban ízlik neki...
Borsó
Liptai a gyerekeit inkább a tulajdon pucér fotóitól, meg a családapákkal való dugásaitól óvja, amiket ő maga meselt el különböző műsorokban, megspékelve azzal a gyöngyszem kijelentéssel, hogy a foglalt farok jobban ízlik neki...
ila51
a gyerekei ezt a nyerítést hallgatják ?...na azzal sem kell dicsekedni
Szeparepa2
Szánalmas önbuzi ripacs pojáca... felfordul a gyomrom már egy fotótól is róla...
cikicakk55
liptai gyermekei saját anyjuk miatt égnek majd. épp elég vihart kavart az anyuka a nős emberek körében ahhoz,hogy ne Pintér Tibor miatt kelljen a gyerekeket a tv nézésétől eltiltani. Elég ha a gyerekek ismerik a YouTub alkalmazást.Anyukáról többet tudnak meg,mint a saját nagyanyjuk.
Jozefina
Nagyon király volt!!! A közönségnek is tetszett!!! Sok-sok hasonló vidám műsor kellene ebben a lehangolt, magába zárkozó népségnek!!! Egy jó röhögés egészséges is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél