A háromszoros olimpiai bajnok úszónő túllépett magánéleti válságán.

A Blikk olvasója Barcelonában lefotózta Hosszú Katinkát, amint kedvesével kézen fogva nézelődik a város nevezetes útján, a La Ramblán.

Sétáltam a családommal, amikor egy izmos fiatal lányt láttam meg magam előtt. Gondoltam, elölről is megnézem, ki az, aki ennyire sportos, és akkor derült csak ki, hogy bizony Katinka!

– mondta el a lapnak az kép készítője. 

A képekett ITT lehet megnézni.

Nem tudom, ki volt vele, nem akartam a közelükbe menni, és a feltűnő fotózással megzavarni a boldogságukat. Lerítt róluk, mennyire odavannak a másikért, kézen fogva ballagtak, tízméterenként összebújtak, megcsókolták egymást. Arra gondoltunk, nem tarthat régóta a kapcsolatuk, ha ilyen sűrűn és hevesen ölelkeznek. Vagy tíz percig mentünk egy irányba, még azt is láttuk, ahogyan fagylaltot vesznek, aztán másfelé mentek. Jó volt látni, hogy Katinka ilyen boldog 

– tette hozzá.

A lap hozzáteszi, az elmúlt másfél évben kemény magánéleti válságon kellett túltennie magát a sportolónak: viharos hónapokat követően elvált amerikai edző-férjétől, Shane Tusuptól. Ezután versenyzőtársa, Dudás Dániel oldalán kereste a boldogságot, később arról írtak, civil, azaz nem az úszótársadalomból „érkezett” férfi ostromolja szerelmével.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Katinka Hosszu

(blikk.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
És, ennyire UBORKA SZEZON VAN ???
jesz
Mint emlékeinkből tudjuk(néhányan) hogy a friss, lángoló szerelem igencsak repít...

Katinka, most bebizonyíthatod, amire mi csak emlékszük! Nem nagyigényű a drukkolók hada, elég nekünk néhány aranyérmet felmutatni..

...hajrá, veled vagyunk..mi szurkolók itthon tartjuk magunkat kondiban...(légkondiban)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.