Lopás miatt indítottak nyomozást.

Kivonult a rendőrség Demcsák Zsuzsa lakásához

Valaki betört Demcsák Zsuzsa otthonába, ahonnan ékszerek tűntek el – írta meg a Ripost.

A rendőrök szerda délelőtt tizenegykor érkeztek ki a házhoz, ahol majd két óráig voltak bent. Egy szemtanú azt állítja, Demcsák egy gyűrű és egy pokolian drága óra eltűnéséről beszélt, a rendőrség pedig annyit erősített meg, hogy az érintett ügyben lopás miatt indult eljárás.

A tévés Facebook-bejegyzésben tájékoztatta követőit a történtekről. Mint írja, bár tárgyaktól megfoszthatják az embert, ami valóban fontos, azt nem vehetik el tőle.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem kellett volna elinni az ékszerek és az óra árát, vagy annyit inni, hogy azt sem tudja hol van. Íme a közpénzből Janika és sokak általkóstolgatott ribanc. kuruc.info/galeriaN/egyeb/demcsak1462502.jpg
Sőt, Lázárunk oly tökéletes kémfőnök volt, hogy már három éve behat(ol)óan készül e szerepére: Demcsák lelkivilágát (és - nem mellékesen - az azt hordozó testet) ugyanis már 2010-től tanulmányozgatta, egészen 2013-ig. Úgy jöttek össze, hogy Demcsák szülei idegenforgalmi beruházással összefüggésben pályáztak állami támogatásra (több százmillió forintról van szó), és kellett egy fideszes "támogató", aki segít a pályázat kedvező fogadtatásában. A szülők ugyanis régi komcsik, az apuka a Kádár-rendszerben diplomataként tevékenykedett. Így lett "szerelmes" Zsuzsika Janiba... És mit ad Isten, nyert is a pályázat. Így működnek a dolgok kis hazánkban, függetlenül attól, hogy vörös vagy narancsuralom van.
Macskaszem
A férjnekvaló ott van még, vagy éppen feléli az órát? Mert ugyi betörésre utaló nyom nincsen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.