A színész és párja 50 éve ismerik egymást.
Körtvélyessy Zsolt. Kép: Facebook.com
Körtvélyessy Zsolt volt a szerdai Mokka vendége, akit fel is köszöntöttek 82. születésnapja alkalmából. A színész mesélt arról, hogy kicsit zavarónak érzi a korát, ha arra gondol, kevesebb van már hátra, mint amennyit eddig élt. Szeretné még, hogy két és fél éves unokája lássa őt színpadon – tette hozzá. Majd új párjáról is mesélt:
Felügyel rám, gondoz, nagyon jól főz. Nagyon régóta ismerjük egymást. Talán nem is kedveltük annyira egymást, de ő is özvegy lett, én is özvegy lettem, és összetalálkoztunk
– fogalmazott. Mint mondta, nem első látásra volt ez szerelem, mivel 50 éve ismerik egymást. De amikor nemrég találkoztak, egyből elkezdődött valami.
Körtvélyessy felesége, elesége, Egerszegi Judit színésznő 2020-ban koronavírus-fertőzésben elhunyt. Róla ezt mondta a színész:
Meg kell mondjam, hogy soha nem gondoltam volna, hogy nálam ez létrejön. Csodálatos, csinos feleségem volt, akivel 45 évig éltünk együtt jóban-rosszban. Az szerintem a házasság mintája volt, mert soha nem mutattuk, hogy mi olyan nagyon jól vagyunk, de mindig jól voltunk.
Jelige: Áll még a jegenye fa.