A gyermek túlságosan is szeret ölelkezni, ezért akadtak gondok egy játszótéren.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az énekesnő a csalad.hu oldalon írt egy bejegyzést, amiben felidézett egy régebbi történetet is – írta meg a Blikk.
Az énekesnő édesanyja a játszótérre vitte a kis Hannarózát, aki előszeretettel ölelget más gyerekeket barátkozásként. Egy anyuka azonban ezt a gesztust teljesen másképp értelmezte.
Az egyik anyuka odament anyuhoz, és utasította, hogy csináljon valamit az unokájával, mert az molesztálja az ő gyerekét. Mooolesztááálja! Ezt a kifejezést használta a 3, azaz hároméves lányomra, hogy molesztálja az ő gyerekét. El tudjátok képzelni, ahogy kicsi, ártatlan gyerekek, akik éppen tanulják kifejezni az őszinte érzelmeiket, 'molesztálják' egymást? Mert én nem tudom
– írta Gabi a blogbejegyzésben.
Azt tudom elképzelni, hogy adott egy generáció, aki sokáig csak maszkokat látott arcok helyett, adott egy kicsi lélek, aki végre bontogatja a Covid ketrecébe akadt szárnyait és aki előtt kitárult a világ, ő most a keblére akarja ölelni. Ez nevezhető bárminek, de nem molesztálásnak. Én úgy érzem, nem vagyok elfogult Hannival. Látom a rosszabb tulajdonságait, annál is inkább, mert azokat én kapom sűrítve, de ő nem 'molesztál', könyörgöm!
– tette hozzá az énekesnő.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ilyen marhasággal kár foglalkozni mert nem életszerű a sztori...
csak ennyi
barátilag
J.L.
"lesz belőled tanársegéd ha kinyalod a tanár seggét"
Az agynélkülivé tett lény ?
Köszönd magadnak.
Sokat harcolsz ezért.
Holnap már a következő fokozata lesz ennek a ZAKLATÁS?!
www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/m-3FE0D/molesztal-3FF13/
wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Molesztál
www.szomagyarito.hu/szocikk.php?id=733
Lehet, hogy ebben az esetben erős kifejezésnek tünik, pedig nem az. Felháborodás helyett inkább megbeszélhette volna a nagymamával és a gyerekekkel... gondolom én.
Szóval: szar ez a világ!
Igy igaz: szar a világ, tök a tromf... ahogy a régi mondás szól.
ENNYI!
:-)
Új hozzászólás