baki

Kifogott egy négybetűs szó a debreceni útfelújító-munkásokon

Gőzerővel zajlik a debreceni belváros átalakítása. Számos utca egyirányú lett, illetve folyamatban az egyirányúsítása.

Hivatali baki miatt bontják el a sződi családi ház sarkát

Elrontott térképmásolat miatt kell lebontani egy ötgyermekes család házának egyik sarkát. Tóth Tamásék 13 éve pereskednek szomszédjukkal, aki követeli Tóthék telkének két méter széles szakaszát, és lebontatná a gyerekszobát is. A család felajánlotta, hogy inkább kifizetik a vitatott telek árát, de hiába – írja a Blikk .

Két helyen is hibás 48-as emléktáblát avatott Csepelen Németh Szilárd

A felújított táblán nem sikerült eltalálni az aradi vértanúk kivégzésének dátumát, pedig az eredeti táblán minden jól szerepelt.

Bakiparádé, hogy jól induljon a nap

Tegye fel a kezét, aki a munkahelyére érve az első fél órát nem kávézással és/vagy reggelizéssel és privát ügyintézéssel tölti?

Csúnyán beégett az Újpest tolmácsa a meccs utáni interjú közben

Egy kínos bakit is fel kell dolgoznia az Újpest szerelmeseinek a logó körüli hercehurca mellé.

Ordas nagy áprilisi tréfált kajált meg az M1

A közszolgálati tévé április 4-ei adásában arról tudósított, hogy Csehország 200 méter hosszú, 28 repülőgép vagy 15-18 helikopter hordozására alkalmas, többek között egy 200 ágyas katonai kórházzal is felszerelt repülőgép-anyahajót építtet Kínával, 60 milliárd koronás összegből. Az első cseh anyahajót Csehszlovákia...

Hatalmasat bakizott Orbán a március 15-ei beszédében

Orbán Viktor arról beszélt március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt, hogy  "nemzeti és keresztény alkotmányunkért vívott harcunk" egybekovácsolta a szíveket.

Máris megszületett a BBC-s gyerekes videó paródiája

Már itt is van a BBC-n pár napja történt videóbakinak az első feldolgozása, amelyet egy brüsszeli rádió munkatársai követtek el.

Soha többé nem dolgozhatnak Oscar-gálán az idei balhé felelősei

Nem úszták meg büntetés nélkül a PricewaterhouseCoopers munkatársai, akik az Oscar-gálán rossz borítékot adtak Warren Beatty kezébe.

"Életem legszörnyűbb pillanata volt" – vallott a színésznő az elbakizott Oscar-díjról

A Daily Mailnek nyilatkozott Emma Stone az óriási égést követően, hogy az Oscar-díjátadón a Holdfény helyett a Kaliforniai álom csapatát szólították színpadra.

Ez is kínos: élő nőre emlékeztek halottként az Oscar-gálán

Talán minden idők egyik legkínosabb mozzanata volt az idei Oscar-átadón, amikor összecserélődtek a borítékok a legjobb film díjának kiosztása előtt. Mégsem ez volt az egyetlen emlékezetesen ciki pillanat.

Magyar nyertes és nagy kavarodás is volt az idei Oscar-díjátadón

Magyar film nyerte el a rövidfilmek kategóriájában az Oscar-díjat, a gálán pedig a legjobb filmnek járó díjnál volt némi keveredés.

Nyelvbotlás rekord: az M1 riportere ötödjére sem tudta kimondani a nehéz szót

Cziraki Viktória néhány napja Bécsből jelentkezett be a közszolgálati csatorna híradójában, amikor igen kínos helyzetbe került.

Nagyot bakizott az M1 híradósa

A köztévé délelőtti híradója többek között arról számolt be, hogy Magyarországon rövid időn belül már a második

Király Gábor óriásit bakizott a Fradi ellen

A Ferencváros gyorsan elintézte a Szombathelyi Haladást az NB I. 2016/17-es szezonjának nyitófordulójában (3-1). És ebben vastagon benne volt a magyar válogatott kapusa.

Lebuktak! Sztárok, akik véletlenül alakformáló fehérneműt villantottak – FOTÓK

Vagy úgy is mondhatnánk, megtörtént velük Bridget Jones rémálma.

Szaros küzdelemről számolt be a köztévé

A húsvéti népszopásokat emlegető bemondónő az M1-en ismét nagyot alakított, de a hétfői nap úgy tűnik, egyébként is erős volt a köztévénél – írta a hvg.hu .

Szopás és súlyos mellek a Bankrupt új klipjében

A Tizenöt perc című új Bankrupt szám (és angol változata a Fifteen Minutes) frappánsan foglal össze mindent, amiért bojkottálni kell a tehetségkutatókat. A zenekar próbál rámutatni, miért nem szabad teljesen hülyét csinálni magunkból, egy szentesített cél érdekében. Nézzétek!

Kínos baki az M1 híradójában – húsvéti "népszopásokat" idéztek fel

Hiába, ahol egész évben aláfekvős lakájmédiát csinálnak és HD-ben mélytorkozzák a kormányt, ott húsvétkor sem tudnak leállni. 

Videó: minden snowboardos rémálma

Minden snowboardos rémálma.

Síverseny: 140 km/órával síelt, a versenykapuval együtt

Elég látványosra sikeredett Christof Innerhofer menete a Santa Caterina-i lesikó versenyen. A dél-tiroli versenyző a táv elején átcsúszott a két stangli és köztük kifeszített molinóból álló versenykapun, amelyből a molinó és az egyik rúd beakadt a szemüvegpántjába, de így is sikerült közel 140 km/órával száguldania.

A közmédia bakiján nevet az egész világ

Világhírű lett az M1 egyik bénázása: a Fox csatorna összegyűjtötte a legviccesebb májusi tévés bakikat és a közmédia tudósítója sem maradhatott ki ebből.

Baki! A Kossuth Rádió felzárkózna a nemzeti hírtévé mellé

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában bukkant bakira  a Nol.hu .

Megint beégett a közmédia: a CÖF-elnök helyett egy DK-s politikust hívtak

Ezúttal a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában történt a malőr – írja a NOL.hu .

Újabb baki: élőben nevetett Áder János a nemzeti hírtévén

Úgy tűnik, még mindig nem ér véget az állami hírtévé bakisorozata.

Újabb M1-tudósító bakizott élőben

Most a "légzsák" szó okozott nehézséget az M1 egyik száguldó riporterének, aki egyébként éppen egy halálos közúti balesetről tudósított.

Bakikkal kezdte az ünneplést az M1 hírcsatorna

Március 15-én reggel startolt a Nemzeti Hírtévé, mely rögtön a 6 órás híradásában jó pár technikai malőrbe ütközött. Ahogy a műsor elindult, az első bejátszás alatt azonnal hanghibák sorozata lépett fel. A hírolvasók, műsorvezetők beszélgetése hallatszott be oda, ahova nem kellett volna, így többek közt annak is fültanúi...

Nagyot bakiztak a köztévénél

Kínos hibát szúrt ki A Dal 2015 honlapján a comment.com . Az oldal közvetítette A Dal döntőjét, ám nagyot tévedtek saját műsorvezetőjük személyével kapcsolatban.