division

Döntöttek: január 1-től emelkedik a pedagógusok bére
@Designer: Igen, sok. Persze azt nem tettem hozzá, hogy nejem normál bére az bruttó 347!! ezer, azaz ha nem jönne rá két pótlék, ami összesen 170 ezerrel növeli meg elég röhejes összeg jött volna ki eddig is. Most arra leszek kíváncsi, hogy az alap bérre teszik rá az emelést, vagy már a pótlékkal megemeltre, mert ez sem mindegy. Mondjuk az is nevetséges, hogy a sima ped. asszisztensek is elkezdték már a felháborodást, hogy akkor nekik is legyen meg a kötelező minimum fél év tanulás mellett...Még a dajkák hátra vannak a lázadozásban:-) Mindenesetre a normális az lenne, akár a dajkákat, akár a kezdőket, ped. asszisztenseket nézem, hogy ők kapnának ilyen 3-400 ezer nettót, a tanultabb, diplomás, sok-sok éve pályán lévők pedig 7-800 ezer körül.
Döntöttek: január 1-től emelkedik a pedagógusok bére
@csak úgy...: @Designer: Én is kíváncsi vagyok mennyi lesz februárban nejem bére. Jelenleg nettóban 382 ezret kap kézhez havonta, van 3 diplomája, Ped II - ben van, és már kicsivel több mint 30 éve dolgozik a pályán. Nyilván az én keresetemmel együtt gond egy szál se, de itt most nem is ez a lényeg, hanem hogy sikerül e kicsit nagyobb megbecsülést kapni neki ennyi év után. A tétje ennek nekem és neki főleg ez. Az már kezdett szánalmas lenni nagyon, hogy egy szakmunkás bére közelíteni kezdett a jelenlegi pedagógus bérhez, de az is vérlázító lenne, ha most majd egy pályakezdő pedagógus is közel annyit kapna mint pl. ő, vagy a többi sokat megélt pedagógus. Februárban minden kiderül majd.
Döntöttek: január 1-től emelkedik a pedagógusok bére
@kakukkmadár: Ma vettem 5 kg sajtot 20 ezerért:-) Legutóbb 2500 volt kilója. Naponta változnak bizonyos termékek árai.
Döntöttek: január 1-től emelkedik a pedagógusok bére
@Horizont: @Nessy: Itt az lesz a kérdés, hogy az alapbérhez viszonyítva lesz e az emelés, vagy már beleveszik a plusz juttatásokat is, ugyanis akkor már más lesz a helyzet. Szerintem már az is vérlázító, hogy egy kezdő és egy 30 éve pályán lévő pedagógus innentől közel azonos bruttóval fog rendelkezni. Amennyiben az alapbér lesz a mérvadó, akkor viszont nem lesz olyan rossz az emelés mértéke, de ha egységesen szabják meg az összeget, akkor már igazságtalan.
Naponta ezrek állnak sorba a karácsonyi ételosztáson – Siralmas helyzetben vannak a magyarok
@Sakk Matt: Én a beteg gyerekeknek adom minden évben (sőt sokkal többet is), ők biztosan nem tehetnek semmiről.
"Mocskos Fidesz! Orbán, takarodj!" – Koncerten üzent a közönség Magyarország kormányának
Politikától függetlenül azok az "értelmiségi" rajongók is megérnének egy misét:-)) Azért a jövő nemzedékét nem így képzeli el az ember.
Németh Szilárd karácsonyi menüje: nem akarod tudni, mennyibe került, és nem akarod megnézni
Kacsamáj csak másképpen, töltött káposzta, borjú bécsi az nálunk is meg van/lesz, de az egyik ételtől szerintem nem jönnék ki a mellékhelyiségből egy napig sem: "chilis-csokoládés-juharszirupos bacon" Ez valami hasonló lehet mint a kolbász fagyi:-))
Rossz híreket közölt Rusvai Miklós a járványról
@csak úgy...: Értem, és bizonyítottan az oltástól? Mert ez az "ismerősöm, szomszédom" nem hangzott idáig sem túl tudományosnak. Facebook színvonal.
Rossz híreket közölt Rusvai Miklós a járványról
@Peller Anikó: Nem érdemes olyanokkal vitatkozni akik teljesen laikusok egy témában, én már nem is teszem, egyszerűen figyelmen kívül hagyom és kész.
Rossz híreket közölt Rusvai Miklós a járványról
Sajnos most mondott Rusvai igazat, nálunk is mindenki beteg lett/volt, és a tesztek is kimutatták a covid jelenlétét. Én szokás szerint megint negatív lettem, lehet utálja a szagomat:-) A kormány bénázása miatt lemaradtunk az új variánsokra készített Pfizer oltásokról, amit már szeptemberben be kellett volna adatni. A maszkot visszahozni már nem fogják, a tömegrendezvényeknek sem fognak határt szabni, így marad a génlottó.
Akkora béremelést jelentett be Orbán Viktor, hogy arra szavak sincsenek: százezernyi magyar dolgozót érint
@Nyírfa: Erről írtam máshol, hogy most megy az ujjongás, elvakult fanatikusok kárörvendése, mert mégis jön az emelés, de ugye ott van az "apró betűs rész", hogy még meg kell jönnie Brüsszelből egy levélnek, miszerint egy részét majd ők fedezik. Na most ha ugye ez nem jönne meg, akkor megint a szemét Brüsszel a hibás, és a legszomorúbb az, hogy ezt rengetegen be is veszik megint. A pedagógusok magasabb bérét saját forrásból kellett volna már régen megoldani, nem Brüsszeli pénzből, ilyen a világon nincs. Lassan ott tartunk, hogy egy 30 éve pályán lévő pedagógus nem keres többet mint egy segédmunkás.
Orbán az ukrajnai helyzetről: "Addig örüljünk, amíg nincs háború!"
@Eladott Ország: Azért a tied durvább, az enyém csak az amit ma mondott az egész ország előtt.
40 százalék felett áll a Covid-pozitivitás karácsony előtt Magyarországon
@Nyírfa: Igen, nem új keletű már a covid, csak nem ment át ekkora változásokon eddig, viszonylag szelídebb variánsai voltak. Most az omikron volt úgymond a vége, és jelenleg is annak a variánsai fertőznek, talán ezért sem olyan kegyetlen mint a vuhani idején. Aztán ki tudja még mi jön. Egy ismerősöm egyszerre lett influenzás és covidos, most az intenzíven van, persze oltás egy darab se, minek az...
40 százalék felett áll a Covid-pozitivitás karácsony előtt Magyarországon
@Nyírfa: @Nessy: Két gyerekemnél és nejemnél is pozitív lett a teszt, az egyik szerencsére már túl van a kb. egy hetes hasmenésen, a másik meg szépen lassan kijön a felső légúti nyavalyából, nejem is talán most megúszta 4 napos enyhébb náthával, gyengeséggel. Engem megint nem akar elkapni, valami van a génjeimben:-) Már régen itt lehetett volna a Pfizer új covid variánsára készített oltóanyag, ha kormányunk nem így állt volna az egészhez.
40 százalék felett áll a Covid-pozitivitás karácsony előtt Magyarországon
@Alfa: Plusz megint elhitetni a tudatlanabb réteggel, hogy Brüsszel miatt nem lesz mégsem jövőre a ma beígért 32,2% - os pedagógus béremelés, mivel nem jött meg valamilyen igazoló levél tőlük. Ki van ez találva.
40 százalék felett áll a Covid-pozitivitás karácsony előtt Magyarországon
@Nyírfa: Ennyi. Sajnos a covid ellen csak az oltás és a közösségek létszámának korlátozása segíthetne, plusz a kötelező maszkviselés. Az oltással elkéstünk, a másik kettő meg nem megvalósítható még egyszer, mert ugye ez már "csak egy egyszerű megfázás". Az a fő gond, hogy azoknak sincs semmi esélye majd elkerülni, akik amúgy mindent megtennének érte.
Orbán az ukrajnai helyzetről: "Addig örüljünk, amíg nincs háború!"
"Orbán Viktor bejelentette, 32,2%-os béremelést kaphatnak a tanárok 2024 januárjától"
Ezt a cikket viszont egyetlen hírportálról sem engedi a Propeller belinkelni, vajon miért?
Mert hazugság. Hogy miért?:
"Orbán Viktor közölte: a pedagógusbéremeléshez „egy jogi aktus még hiányzik”, Magyarországnak kapnia kell Brüsszelből egy levelet, amely biztosítja a kormányt, hogy a béremelés bizonyos százalékát Brüsszel ki fogja fizetni."
Na ezért. Brüsszel miatt nem fog majd megvalósulni, és a dolog el is van intézve, a magyarok "okosabbik" fele pedig majd el is hiszi ezt az egész cirkuszt Brüsszellel kapcsolatosan. Azért hozzáteszem félve még a végére, hogy én örülnék a legjobban ha tévednék, és a pedagógusok valóban megkapnák a béremelést.
Minden magyarnak üzent Orbán Viktor
@Sakk Matt: Egy miniszerelnöknek az a munkája, hogy "Miniszterelnök". A baj nem ezzel van.
Minden magyarnak üzent Orbán Viktor
@szegfue: Néha újra felnézek, most lesz az év végén valamivel több időm. Köszönjük, viszont kívánom nektek is!
Minden magyarnak üzent Orbán Viktor
@Eladott Ország: A védelmében??? Te valamit nagyon félre értettél. Sajnos a te felfogásod nem javult semmit amíg egyáltalán nem voltam itt az oldalon, különben megértetted volna (mint ahogyan mások is) miért is írtam azt amit.
Minden magyarnak üzent Orbán Viktor
@csak úgy...: Nem Orbán jövedelme a sok, elvégre mégis ő a Miniszterelnök, hanem a dolgozók bére alacsony. Senkit nem érdekelne a Miniszterelnök bére, ha az átlag emberek is megkeresnének minimum nettó 500 ezret, az értelmiségiek meg akár a dupláját. Ha jártál valaha is Angliában láthattad, hogy ott is vannak különbségek munkától függően, de attól, hogy valakinek 4 autója van, nem foglalkozik vele az akinek van kettő, mert attól ő is jól él. Nálunk az a fő gond, hogy a középosztály, akik a gazdaság mozgatótrugói, lassan teljesen eltűnnek, és marad a szegény-gazdag felállás, ami nagyon nem jó.
Brutális mértékben növekszik azok aránya, akik szerint az ország nagyon rossz irányba tart
@csak úgy...: Nekem nincs mit meggyónnom, sosem követtem el bűnt. Azt meg már az eddigi Fidesz szavazók jelentős része is belátta, hogy ők maguk is át lettek vágva.
Orbánnál is jobban keres több állami cég vezetője – Palkovics László az egyik legjobban fizetett álláshalmozó
@Horizont: Mi az a havi öt millió egy Palkovics Lászlónak? Ne viccelj már...:-)) Orbán Viktor meg papíron egyenesen nincstelen, fizetésemelést neki de azonnal...A pedagógusok meg befoghatják, kapnak 10% bérpótlékot (nem emelést) jövőre, mert ugye a mocskos Unió...
Hogy lehettem én Fidesz párti ember hosszú éveken át...
Brutális mértékben növekszik azok aránya, akik szerint az ország nagyon rossz irányba tart
@balos: Éltem az életem ahogyan kell, és azt teszem most is, nem függök és nem függtem pártoktól soha, talán ezért is közelítettem másként sok dologhoz régebben. Az utóbbi időben viszont sok olyan dolog történik, amelyekkel már képtelen vagyok azonosulni, még ha közvetlenül nem is érint, vagy úgy mondanám nem befolyásolja az életemet. Most ami nagyon dühít az a covid oltások beszerzésének az elmulasztása, pedig ott volt a lehetőség rá, már szeptemberben el kellett volna kezdeni az új variánsok elleni védelem miatt, de nem kellett a Pfizer. A maszk sem kötelező, sorra dőlnek ki covid miatt az sajnos azok is, akik amúgy beoltatták volna magukat ha lett volna mivel. Aztán ott van a pedagógusokkal szembeni viselkedésük, az Unió a hibás, mert nem ad pénzt...Érdekes, hogy a saját bérüket tudják anélkül is finanszírozni.
Brutális mértékben növekszik azok aránya, akik szerint az ország nagyon rossz irányba tart
@csak úgy...: "a fideszesek már hülyének születnek,vagy csak késöbb döntenek úgy,hogy 0rbán kedvéért hülyék lesznek?"
Azért ne általánosíts, én is az voltam nagyon sokáig, és sem hülye nem vagyok, sem Orbán személyének nem volt köze hozzá. Így láttam jónak akkor, egy jó ideje meg másként látom. A Fidesz sem volt mindig ennyire hatalom ittas, nem hazudoztak folyton, stb. A 2/3 - dal változtak meg végtére is igazából, csak egyre inkább a rossz irányba.
Egyre több Covid-fertőzött kerül intenzív osztályra
@Nyírfa: Köszönöm, én is üdvözöllek. Annyi a dolgom, hogy annak is örülök ha néha le tudok ülni a gép elé, na meg nagyon elegem lett a politikából, ami itt megy már (nem a propelleren, hanem a valóságban), arról oldalakat lehetne írni. Nyilván nem mindenki látja (vagy nem akarja látni ezeket), a szélmalomharc meg már nem az én világom. Azért remélem jól vagy te és családod is, illetve mindenki aki még mindig itt kommentel rendületlenül:-)
Egyre több Covid-fertőzött kerül intenzív osztályra
@KisTehen: Nem kell hozzám szólni, a hírt nem azért tettem be, hogy fizetett libsizőkkel egy valós és komoly probléma miatt leálljak vitatkozni, erre ha észre lehetett venni sem időm, sem energiám nincs már jó ideje, lassan évente ha belépek egyszer, szerencsére nem ebből élek. Nyilván az értelmes hozzászólásokra ha időm engedi fogok reagálni, de az ilyenekre nem, de ugye azért nincs harag?
Egyre több Covid-fertőzött kerül intenzív osztályra
Hiába, másra kellett a pénz, nem lehet mi tenni...Vannak sokkal fontosabb dolgok is mint az egészségügy vagy az oktatás, pl. Vodafone, reptér, stb. Az hogy majd megint hányan fognak meghalni senkit nem érdekel. A covid megjelenésekor még igyekeztek szabályokkal megfékezni a járvány terjedését (kötelező maszkviselés, oltás, karantén, home office), ez már a múlté, hiszen az omikronnal úgymond szelídebbé váltak a tünetek. Ez mostanáig rendben is volt, de a helyzet változni fog, azaz már változott, de a java még csak ezután jön.